Ugrás a tartalomra

Rendőrkézen a rendőr: szexuális erőszak a vád

Létrehozva
Egy rendőr őrmester ügyében nyomoznak, aki a kollégái sérelmére követte el a bűncselekményeket.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények miatt folytat nyomozást egy rendőr őrmester ellen, aki a kollégái sérelmére követte el a bűncselekményeket -írta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint, a húszas évei elején járó, 2023 óta szolgálatot teljesítő budapesti rendőr két kolléganője sérelmére követte el a bűncselekményeket. Az őrmester tagadta a bűncselekmények elkövetését.

A gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be a végzés ellen.

Kép

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.