Ugrás a tartalomra

Adományakcióval segíti a Supersum az iskolakezdést

Létrehozva
Iskolatáskákat, tanszereket gyűjt az alapítvány a vármegye rászoruló családjainak.
Kép
Pakolják a beérkezett adományokat a Supersum Alapítvány telephelyén / Fotók: Osztie Tibor

A Supersum Közhasznú Alapítvány jótékonysági akcióval segíti a rászoruló családok gyermekeit a tanévkezdés előtt. A MiReHu Nonprofit Kft.-vel közösen használt, de jó állapotú iskolatáskákat, tornazsákokat, tolltartókat és egyéb tanszereket gyűjtenek szeptember 1-ig, hogy minden általános iskolás megfelelő felszereléssel kezdhesse meg az új tanévet. Az iskolaszerek mellett szívesen fogadnak gyerekjátékokat is.

- A Supersum Alapítvány minden olyan tárgyat átvesz, ami még használható és otthon feleslegessé vált. Beszélhetünk itt ruhaneműről, játékról, háztartási eszközökről, bútorokról. Általános gyűjtésünk egész évben folyik, jelenleg azonban leginkább iskolatáskákat és tanszereket várunk. Ugyanis rengeteg olyan nehéz körülmények között élő család él térségünkben, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ezeket megvásárolják – nyilatkozta Gyükér Andrea, a Supersum Közhasznú Alapítvány önkéntese a Miskolc Televízió riporterének.

Kép
Másfajta adományoknak is örülnel

Az adományokat a Supersum Alapítvány, Miskolc, Fazekas utca 9-11. szám alatt található telephelyén lehet leadni nyitvatartási időben: hétfőn, szerdán és szombaton 8 és 12 óra között, vagy előre egyeztetett időpontban. A nemes célt pénzadománnyal is lehet támogatni, amelynek menetéről további információt a supersum.hu honlapon lehet találni – tudtuk meg. 

- Mindig kérjük, hogy ne legyen szakadt, lyukas, foltos, vagy piszkos, a mit hoznak. A tárgyakat az önkénteseink veszik át. Ezt követően szelektáljuk és elszállítjuk a MiReHu raktárába. Onnan visszük el a rászoruló családoknak, akiket a velünk kapcsolatban álló partner önkormányzatok javasolnak szerte a vármegyéből. Egyébként pedig, amikor nyitva vagyunk, telephelyünkre is el lehet jönni nézelődni, ahol csekély összegért értékesítjük a tárgyak egy részét. Azt tapasztaljuk, hogy az iskolai szünetekben, amikor az emberek jobban ráérnek, nagyobb az adakozási kedv is. Minden évben körülbelül 300 iskolatáska szokott összegyűlni, amelyeket még meg is kell töltenünk füzetekkel, tolltartóval és íróeszközökkel – fejtette ki az önkéntes. 

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.