Ugrás a tartalomra

Állati izgalmassá tették a vizet 

Létrehozva
A Víz Világnapja alkalmából az érdeklődők az állatkertben utánajárhattak, honnan származik Miskolc ivóvize, vagy épp, mi van az ásványvízben, na meg, hogy mi lesz az elhasznált, „koszos” vízzel.
Preview Image
„Kövesd a víz útját” c. tematikus nap a Miskolci Állatkertben | Mocsári László képgalériája

Víz nélkül nincs élet, hiszen minden élőlénynek szüksége van vízre – ennél nagyobb közhelyet csak a Nappal kapcsolatban tudnánk leírni. Mégse tartjuk észben… Egyre több tényező veszélyezteti a Föld egészséges, tiszta vízkészletét, ezáltal veszélybe kerülnek egyes fajok élőhelyei, szaporodó- és táplálkozó helyei is. Mi, emberek sem vagyunk kivételek, hiszen az ivóvíz számunkra is létszükséglet.

Kép

Bele sem gondolunk, hogy milyen érték a tiszta, iható víz!

Nos, szombaton 10 és 15 óra között a Miskolci Állatkertben a Víz Világnapja alkalmából az érdeklődők a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kara és a Mivíz Kft. segítségével nyertek betekintést abba, hogyan „készül” a víz.

Kép

A résztvevők az állatkerti séta során végigkövethették a víz útját: az öt állomásból álló séta során érdekes kísérleteken és bemutatókon tanulhattak, az út végén pedig a Marcel Loubens Egyesület barlangászai tartottak bemutatót. Az állomáshelyeken összegyűjtött pecsétekért az út végén egy kis meglepetés is várta a gyerekeket. 
 

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.