Ugrás a tartalomra

Átadták az Ellipsumot

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. június 11. péntek 16:56
Miskolc új élmény- és strandfürdője szombattól már fogadja a vendégeket.
Megnyílt az Ellipsum. Juhász Ákos képgalériája

 Hivatalosan is megnyitotta kapuit az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő, ezzel lezárult a „Miskolctapolcai strandfürdő és környezetének fejlesztése” nevű projekt. A vadonatúj létesítményt Varga Judit igazságügyi miniszter, Kiss János, a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos és Veres Pál, Miskolc polgármestere jelenlétében adták át pénteken.

A beruházás első ütemét még 2015-ben adták át, akkor a régi strand területén egy verseny- és egy gyermekmedence, valamint öltözők, szaunapark és wellness-részleg épült. A második szakaszban Miskolc önkormányzata a régi gyermekstrand helyén építtetett egy új, exkluzív, a helyi adottságokkal harmonizáló, azokat minden tekintetben kihasználó fürdőt, amelyben az ide érkező turisták és a tapolcaiak immár egyetlen helyszínen, egyetlen komplexumban, évszaktól függetlenül, télen és nyáron egyaránt élvezhetik a bükki vizek jótékony hatását és a méltán híres miskolctapolcai fürdőhagyományokat.

A fürdőkomplexum második üteme 12 milliárd 700 millió forintos vissza nem térítendő, százszázalékos intenzitású kormányzati támogatással valósult meg.

Valóban egyedi

A több éven át zajló fejlesztésnek köszönhetően valóban egyedi, csak itt, a Hejő-patak völgyében átélhető élménnyé vált a fürdőzés Miskolctapolcán. A miskolci születésű igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, az, hogy a fürdőkomplexum elkészült és megnyitott, egy közös siker megkoronázása.

– Miskolctapolcán eddig is minden lehetőség adott volt a test üdítésére és a lélek megnyugtatására. Nagy örömömre szolgál, hogy a wellnessfürdő, a szaunapark, a külső medencék és a fitneszcenter mellett Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, vagyis az új Ellipsum élményfürdő csalogatja mától a kikapcsolódni vágyókat – jelentette ki Varga Judit.

A politikus kiemelte, a létesítmény elkészülte ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarország kormánya kiemelt feladatának tekinti a vidék fejlesztését. „A beruházás második üteme ugyanis a Modern városok program keretében valósulhatott meg, mely hazánk minden egyes megyei jogú városa számára egy olyan hosszú távú, jövőbe mutató fejlődési lehetőséget nyújt, melyre korábban nem volt példa" – jelentette ki Varga Judit.

Kiss János, Varga Judit és Veres Pál. Fotó: Juhász Ákos

Formálnak minket

Kiss János, a miskolctapolcai fürdő és környezete fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos Winston Churchillt, az Egyesült Királyság egykori miniszterelnökét idézve úgy fogalmazott, az általunk formált épületek egyúttal minket is formálnak.

– Mi, miskolciak gyönyörű lakóházakat, üzletházakat, Zenepalotát, Palotaszállót és fürdőpalotákat építettünk úgy száz évvel ezelőtt. Aztán elvesztve a szabadságunkat, gyármonstrumokat, vasbetonnal teletömött művelődési házakat, és sokemeletes pártházakat kezdtünk építeni. Ezek többnyire már üresek, és szétbontva vagy bontásra várva állnak. Mindkét korszak épületei formáltak minket. Ahogyan újra szabadok lettünk, szerencsére visszataláltunk építészeti igényességünkhöz is, és az újonnan épülő, világszínvonalú épületeink is formálnak minket. Öröm számomra, hogy Miskolc legújabb épületének köszönhetően a város és a térség turizmusa ismét Európa élvonalának közelébe kerülhet – hangsúlyozta a politikus.

Jelentős mérföldkő

Veres Pál polgármester úgy fogalmazott, Miskolcot vissza kell helyezni Magyarország turisztikai térképére, az Ellipsum megnyitása pedig jelentős mérföldkő az idevezető úton.

– Miskolc egy nagyon különleges város, hiszen négy önálló, egymástól szinte független turisztikai desztinációval várja az ide látogatókat: a páratlan szépségű Lillafüred, Diósgyőr büszke vára, a belváros és a történelmi Avas romantikus borospincéi és Miskolctapolca, a vizek és a fürdők világa. Ez mind Miskolc, vagy ha úgy tetszik: ez Miskolc. Mi együtt. Szeretnénk elérni, hogy az utazók szeme előtt a Miskolc szót hallva Lillafüred, Diósgyőr, az Avas, a belváros és Miskolcapolca képei jelenjenek meg, ne pedig Észak-Magyarország valaha volt ipari fellegvára, jobb sorsra érdemes fővárosa. Azt szeretnénk, ha a Miskolc szót hallva egy vonzó városkép jelenne meg a fejekben, ahová utazni szeretnének, vagy ahová újra és újra vissza szeretnének térni, és adja Isten, hogy egyszer itt is szeressenek élni. Négy utazási célpont, számtalan élmény, de egy Miskolc. Ez a célunk – zárta a polgármester.

Élmény minden korosztálynak

A fürdőkomplexumban több mint 5000 négyzetméternyi alapterületen 3 tematikus fürdőcsarnok, 6 beltéri és 2 kültéri medence, 3 óriáscsúszda és számtalan további vízi attrakció szolgálja a fürdőzők kényelmét, és gondoskodik arról, hogy ne unatkozzanak az ideérkezők. Pihenőpark, napozóterasz és kültéri élményelemek várják a vendégeket, a gyermekeknek pedig saját játszótér is készült. Az egyszerre 750 vendég fogadására alkalmas fürdőkomplexumot úgy alakították ki, hogy valamennyi korosztály külön csarnokban, igényeinek megfelelően élvezhesse az Ellipsum szolgáltatásait, és a család minden generációja számára valóban élményekkel teli legyen a pihenés.

Az élmény- és strandfürdő talán legnagyobb különlegessége a 66 méter hosszú VR, azaz virtuális valóság-csúszda, amelyen csúszás közben egy speciális szemüvegen keresztül egy izgalmas, négyféle lehetőség közül kiválasztható virtuális világ tárul a csúszdázók elé. A beruházás második ütemben megvalósult, most lezárult fejlesztésnek köszönhetően 80 új munkahely jött létre a városban, és a szakmai becslések szerint a fenntartási időszak végére évi csaknem 151 000 új látogatót eredményezhet Miskolctapolcán.

Miskolc új élményfürdőjét péntek délután az a huszonöt szerencsés család próbálhatta ki elsőként, amely játszott és nyert az üzemeltető Miskolc Fürdők Kft. játékán korábban. Szombattól pedig elérhetővé válnak a komplexum szolgáltatásai a nagyközönség számára is. A szombati nyitórendezvényen gyermekprogramokkal, vízi aerobikkal, csúszdaversennyel, kézműves-foglalkozásokkal és óriás társasjátékokkal várják az érdeklődőket. A nyitás napjától 30 százalék kedvezményt kapnak a miskolci lakcímkártyával rendelkezők az időkorlát nélküli jegyekre, egészen június 30-áig.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!