Ugrás a tartalomra

Átlagosan 404 ezer forint megtakarításuk van a fiataloknak egy felmérés szerint

Létrehozva
Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.
Kép
Forrás: pixabay.com

A K&H ifjúsági indexének idei első negyedéves adatai szerint a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással, ez a két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest jelentős növekedés. A megkérdezettek 30 százalékára jellemző a legtudatosabb megtakarítás, amikor a hónap elején félretesznek egy előre meghatározott összeget, és csak 17 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jelenleg egyáltalán nem tud félretenni semmit havi jövedelméből.

A felmérés szerint a fiatalok megtakarításainak átlagos 404 ezer forintos összege a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat, de így sem nevezhető csekélynek. Hozzátették: ez az összeg csak a megkérdezettek 55 százalékának átlagát jelenti. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik - emelték ki. Kiderült az is, hogy a fiataloknak csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, 34 százalékuk pedig kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.

A megtakarító fiatalok közel fele lakáscéllal tesz félre, 22 százalékuk tanulmányaira spórol, 36 százalékuk pedig nem említett konkrét megtakarítási célt a pénzintézet felmérése szerint. Felhívták a figyelmet arra, hogy a célzott megtakarítás mindig nagyobb ösztönző erővel hat, mintha csak alkalmanként tesznek félre az emberek, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idő haladtával se fognak hozzányúlni a spórolt pénzükhöz. A K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő szervezői tizedik éve dolgoznak azon, hogy már kisiskolás kortól pénzügyi tudatosságra neveljék a fiatalokat - tették hozzá.

Ez is érdekelhet

Jól halad a Malom Kilátó építése
Napos idővel indul a vasárnap, estére azonban jön a fordulat
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap túlnyomóan napos, száraz idő valószínű. A jövő héten azonban több hullámban érkeznek nedvesebb léghullámok, így növekszik a csapadék kialakulási esélye.
Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.