Ugrás a tartalomra

Az Újgyőrin fogtak dílert a rendőrök

Létrehozva
A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a 41 éves helyi nőt, aki új pszichoaktív anyagot árult az Újgyőri főtéren.

A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást az ügyben. A szerv 2021. október 6-án a kora délutáni órákban kapott jelzést, hogy egy nő az Újgyőri főtéren „kábítószernek tűnő” anyagokat adott át több személynek, amelyeket a táskájából vett elő. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és – a személyleírás alapján – a közelben elfogták B. Annát.

Az asszony táskájában 65 darab, alufóliába csomagolt kis tasakot találtak, amelyekben zöld növényi törmelékek voltak. Kihallgatása során a gyanúsított elmondta, hogy a nála lévő „biofüvet” az arra járó embereknek kínálgatta megvételre, három pakettet el is adott.

A rendőrök az elkövetőt előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.

(Borítókép: Illusztráció, police.hu)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.