Ugrás a tartalomra

Az útépítés kapcsán is nemet mondanak a politikai hangulatkeltésre

Létrehozva
Miskolc város vezetése hisz a véleménynyilvánítás szabadságában, és mindennél fontosabbnak tartja a lakossággal, a miskolciakkal folytatott őszinte és szakmai alapokon nyugvó párbeszédet - ezért tartja meglepőnek és szomorúnak azt, ami ma a közgyűlés ülésén történt.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az ülésen táblákkal és feliratokkal protestáló görömbölyiek akciója azért sejteti azt, hogy politikai motivációjú hangulatkeltésről és nem valódi tiltakozásról lehet szó, mert a Miskolctapolcát Görömböllyel összekötő – az előző városvezetés idején elfogadott és a lakosság véleményének megkérdezése nélkül megtervezett – út kapcsán néhány nappal ezelőtt született megegyezés az építkezés ellen tiltakozókkal - írja közleményében a Városháza.

Felhívják a figyelmet, hogy ez egy, a korábbi ciklusból megörökölt városi projekt, így az előkészítők, azaz a korábbi városvezetés feladata lett volna az is, hogy a lakosság véleményét kikérje a beruházás terveiről. Ez akkor valamilyen okból elmaradt, így a már megvalósulási szakaszba került beruházásnál a jelenlegi városvezetés a helyiekkel többször is lakossági fórumokon egyeztetett, figyelembe vette az általuk benyújtott petícióban foglalt kéréseket, és annak megfelelően módosította az eredeti terveket.

A tiltakozók akkor azt ígérték, hogy tájékoztatják a konszenzusról a petíció mintegy kétszáz aláíróját, és ismertetik a megegyezés részleteit egy, általuk először május 25-re meghirdetett, majd ugyancsak általuk május 30-ára módosított időpontban megrendezendő lakossági találkozón, amelyhez kérték, hogy a város bocsájtsa rendelkezésükre a görömbölyi közösségi házat. A város erre is igent mondott, és a teljes, módosított dokumentációt a petíciót benyújtók rendelkezésére bocsátotta.

Mindezek ellenére, néhány nappal az ígért újabb lakossági egyeztetés előtt jelent meg néhány, táblákkal és feliratokkal protestáló tiltakozó a közgyűlésen, megzavarva annak menetét, amelyet a korábbi egyeztetések, és az elért konszenzus fényében nem lehet máshogy értelmezni, mint sajnálatos és szomorú, politikai célú hangulatkeltésként.

Miskolc város vezetése továbbra is hisz a párbeszéd szükségességében és erejében, és a szakmai érvek mentén történő döntéshozatalban, valamint mélységesen elítéli a hasonló, politikai célzatú akciókat - szögezi le a Polgármesteri Hivatal szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Élő közgyűlési tudósításunkat ITT olvashatja!

 

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.