Ugrás a tartalomra

Beszakadt egy miskolci társasház udvara

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. október 29. csütörtök 12:02
A Petőfi téren található épület alatt egy pincét moshatott ki a víz.
Több méteres gödör tátong a Petőfi téri társasház udvarán. Juhász Ákos képgalériája

Beszakadt egy Petőfi téri társasház udvara kedden. A hírről először az ott működő étterem adott tájékoztatást a facebook-oldalán. Az információt később a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája is megerősítette, ők azt mondták: az épületben található lakásokat és üzleteket a katasztrófavédelem biztonsági okokból kiürítette és az udvartlezárta mindaddig, amíg a balesetveszélyt el nem hárítják. 

A társasház a szerencsétlenségről az önkormányzatot is értesítette, ezt követően szerda reggel Ignácz Dávid jegyző, Szunyogh László főépítész és Szopkó Tibor, a terület önkormányzati képviselője bejárást tartott a területen.

- Megvizsgáltuk a szomszédban található önkormányzati tulajdonú pincerendszert, azonban hamar kiderült, hogy az nem játszott szerepet a probléma kialakulásában, hiszen annak legközelebbi ága is harminc méterre fekszik a társasháztól. A szakemberek szerint itt egyértelműen látható, hogy a magántulajdonban lévő társasházban keletkezett a probléma, amit a háznak kell majd megoldani – jelentette ki Szopkó Tibor hozzátéve: keresik a lehetőségét annak, hogy valamilyen módon tudnak-e segíteni, de „sok eszköz nincsen a kezünkben.”

A lakók és tulajdonosok közül senki nem szeretett volna nyilatkozni híradónknak, de kamerán kívül annyit elmondtak, hogy a térburkolat már korábban is meg volt süllyedve. A városi főépítész szerint egyértelműen látszik, hogy egy, a társasház alatt található pinceág szakadt be. 

Kimosta a víz

- A legvalószínűbb, hogy egy csapadékvíz-elvezetési hiba okozta a problémát: a víz találkozott a pinceággal és elkezdte oda bemosni a földet. Aztán évek hosszú sora alatt addig-addig mosta, amíg végül instabillá vált a burkolat és beszakadt – részletezte.

Szunyogh László elmondása szerint az biztos, hogy a Petőfi térre néző épületszárny a XIX. század végén épült, mint ahogyan az is valószínűsíthető, hogy az udvari szárny a XX. század második felében. „Azt viszont nem tudni, vannak-e előzményei az épületnek, akár egy korábbi épület, akár egy pince formájában. A Tetemváron nem ritka, hogy olyan pincejáratokat is felfedeznek, melyekről korábban senkinek nem volt tudomása. Az mindenesetre biztató, hogy annak nincs nyoma, hogy a társasház épületeiben kár keletkezett volna” – tette hozzá.

Fotó: Juhász Ákos

A főépítész szerint a helyreállítás előtt statikusnak kell majd megvizsgálni az épületet, és a beomlott pincét, ezután a lakóközösség dönthet: vagy megerősítve visszaépíttetik a pinceágat, vagy betömedékeltetik az üreget. 

További hírek

Olvasnivaló