Ugrás a tartalomra

Betlehem Dávid országos csúccsal döntős 1500 méteres gyorsúszásban a párizsi olimpián

Létrehozva
Betlehem Dávid országos csúccsal a nyolcadik helyen jutott döntőbe, Sárkány Zalán pedig 11. lett 1500 méteres gyorsúszásban szombaton a párizsi olimpián.
Kép
Betlehem Dávid a férfi 1500 méteres gyorsúszás előfutama után a párizsi nyári olimpián Fotó: MTI/Kovács Tamás

A veszprémiek 20 éves versenyzője - aki nyíltvízi úszásban is indul a francia fővárosban - 14:45.59 perces idővel teljesítette az előfutamban a leghosszabb medencés távot, ezzel Kis Gergő 2011-es rekordját (1:45.66) adta át a múltnak - jelentette az MTI tudósítója.

"Nagyon örülök neki, hogy ennyire jól ment az úszás, már a második futamban látszódott, hogy komoly iramot kell menni. Végül a bevonulásunknál szerencsére nem láttam az időket, és úgy voltam vele, hogy inkább egy jót akarok versenyezni. Hatalmas élmény. Próbálok holnap még egy kicsit előre lépegetni" - mondta a vegyes zónában Betlehem. Ebben a számban így 1980 óta először lesz magyar döntős, akkor Wladár Zoltán - a szövetség jelenlegi elnöke és Moszkvában olimpiai bajnok, Wladár Sándor bátyja - hetedik volt.

Sárkány 400 és 800 méter gyorson is egyéni csúcsot úszott, mindkét számban 14. lett. Az Egyesült Államokban tanuló és versenyző, de nyáron a veszprémi nyíltvízi klasszisokkal készülő 20 éves magyar versenyző eddigi legjobbját (14:53.19) ezúttal is megjavította, 14:52.42 perces idővel csapott célba, amivel összesítésben 11. lett.
   
"Az egyik szemem sír, a másik nevet. Ez egy nagy lehetőség volt, amivel szerintem azért valamennyire éltem is. Nyilván sokan többet vártak tőlem, én is. Előzetesen úgy voltam vele, ha elégedett leszek minden úszásommal, akkor az pozitív, ez kilencvenöt százalékban meg is történt" - nyilatkozta az MTI-nek Sárkány, aki új amerikai "állomáshelyén" az Indiana egyetemen várhatóan több olyan úszóval is együtt készülhet majd, akik most itt voltak az olimpiai mezőnyben, ettől pedig komoly fejlődést vár a jövőben.

A szám döntőjét vasárnap 18.37-kor rendezik.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.