Ugrás a tartalomra

Birtokba vették az első fürdőzők az Ellipsumot

Létrehozva
Huszonöt nyertes családjával, szeretteivel kapott lehetőséget első vendégként belépni Miskolctapolca új fürdőjébe a Csobbanj elsőként az Ellipsumban játékban. Mintegy hetvenöt miskolci próbálhatta ki a szolgáltatásokat, amikkel nagyon meg voltak elégedve.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Majdnem a teljes szolgáltatási paletta rendelkezésére állt annak a csaknem nyolcvan látogatónak, akik nyertek ezerkétszáz pályázó közül. Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője elmondta, nem volt könnyű a játék, hiszen a jelentkezők közül csak hétszázan válaszoltak helyesen. – Közülük választottuk ki azt a huszonöt nyertest, aki pénteken, a nyitás előtt egy nappal kipróbálhatta az új strandot. A zártkörű eseményre miskolci lakcímkártyával és oltási igazolvánnyal lehetett belépni a regisztráltaknak – mondta. 

Kép

A nyerteseket Veres Pál polgármester fogadta. Volt, aki a párját hozta el, más a családját, de előfordult, hogy három generáció együtt érkezett. – Anyukámmal és a kislányommal jöttem – mondta Nagy László, aki hozzátette, először nem is gondolt arra, hogy nyernek ezen a regisztrációs játékon. – Nagyon örülünk, hogy tulajdonképpen a nagyközönség előtt szemügyre vehetjük, kipróbálhatjuk ezt a nagyszerű létesítményt. A kislányomnak láthatóan nagyon tetszik, odavan érte, így én is nagyon élvezem az ittlétet. Változatos fürdőlehetőségek vannak: az is megtalálja a számítását, aki csak lazítani szeretne és az is, aki élményeket keres szórakozáshoz, ráadásul évszaktól függetlenül. Tervezzük, hogy vissza fogunk látogatni – mondta.

Kép

Az étterem még nem üzemelt, de nem hagyták ital és étel nélkül a vendégeket, mindenki kapott jegyet, amit beválthatott üdítőre és pogácsára a négyórás tartózkodása alatt. Működtek a csúszdák is, csak még a leginnovatívabbnak számító virtuális élményt nem próbálhatták ki a vendégek. Ezek az attrakciók a szombati kezdésre vártak. 

Kép

Balázs Regina nagyon örült annak, hogy Miskolcon épült egy ilyen komplexum, amivel meg tudjuk mutatni az országnak, milyen értékeink vannak. – Vannak természeti kincseink és gyönyörűszép a környezetünk, amiket ki is tudunk használni. Tetszik ez a modern épület, annyira hangulatos, hogy bármikor szívesen visszatér ide az ember. Szerintem olyan sok mindent kínál a sok épület, hogy minden korosztály megtalálja benne a magának való programot, feltöltődést és kikapcsolódást – mondta. 

A szerencsések után szombaton hivatalosan is megnyitották az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőt. Erről későbbi cikkünkben számolunk be.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.