Ugrás a tartalomra

A Cinefest-en mutatják be először az Erőss Zsolt emlékére készített nagyjátékfilmet

Létrehozva
A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó felesége, Sterczer Hilda történetét és gyászfeldolgozását meséli el a Magasságok és mélységek című mozifilm, amelyet a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthat először a közönség szeptemberben.
Kép
Fotó: index.hu

Erőss Zsolt a valaha volt legnépszerűbb magyar hegymászó. Huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, első magyarként jutott fel a Csomolungma tetejére. 2013-ban Kiss Péter hegymászótársával életét vesztette a Kancsendzönga hegyen expedíció közben. Halálhíre megrázta az egész országot, miközben a legtöbben nem gondoltak arra, hogyan élte meg ezt a veszteséget felesége, Sterczer Hilda, aki két gyermekükkel várta haza a férjét.

"Mivel a gyász továbbra is egyfajta tabu a kultúránkban, viszonylag kevés filmes és irodalmi feldolgozása létezik. Kifejezetten fontosnak és értékteremtőnek találom a róla való kommunikációt" - idézi a tájékoztató Csoma Sándor rendezőt, akinek a Magasságok és mélységek az első nagyjátékfilmje.

"Ez egy olyan esemény, amivel mindenki többször találkozik az élete során, mégsem vagyunk képesek megfelelően reagálni, sem belülről, sem kívülről" - mutatott rá.

Kép
Fotó: infostart.hu

A film gálavetítését a szeptember 9. és 17. között rendezendő fesztivál első hétvégéjén tartják . A bemutatón jelen lesznek Csoma Sándor rendező, Pál Emőke főszereplő, az Erőss Zsoltot alakító Trill Zsolt, valamint Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan producerek. A vetítést követően Sterczer Hilda is válaszol a közönség kérdéseire.

A Magasságok és mélységek a Nemzeti Filmintézet támogatásával a JUNO11 Pictures gyártásában, valamint Romwalter Judit koproducer jóvoltából a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készült. Az operatőr Tóth Levente, a vágó Márton Dániel, a zeneszerző Balázs Ádám.

Ez is érdekelhet

Szabó Máté rendezésében látható a Sybill című operett Miskolcon
Kultúra
Október 10-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Sybill című operettet Szabó Máté rendezésében. A miskolci társulat ismét egy grandiózus produkcióra készül, melyet annak is érdemes megnéznie, aki még csak ismerkedik az operett műfajával.
Válogatás a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál sikereiből
Kultúra
Idén szeptemberben rendezték meg a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol hazai és külföldi alkotások egyaránt bemutatkoztak. A fesztivál több kiemelkedő filmje most újra látható lesz a Miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.
Zrínyi Miklós rombolta le a világ leghosszabb folyami hídját
KultúraOktatásKultúraSzabadidőTudományBulvár
Mérnöki rekordok a magyar történelemből: a világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója.
Elhunyt Koós Boglárka (frissítve!)
KultúraBelföld
27 éves volt. A Miskolci Nemzeti Színház is részvétét fejezte ki.