Ugrás a tartalomra

A Cinefest miatt is menőbb lett Miskolc

Király Csaba
Utoljára módosítva
2021. szeptember 24. péntek 13:26
145 film, 475 szakmai vendég és több mint 100 alkotó – így lehetne számokban összegezni, és ebben még nincsen benne a sok program, amelyek filmfővárossá tették Miskolcot szeptember 10. és 18. között. Véget ért a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál.

A fesztivál számos programján jelen voltunk és mindegyik alkalom után elmondhattuk, hogy valamilyen okból menő a Cinefest. Így a filmünnepély vége után érdemes picit összefoglalni, hogy – többek között – mit kaphattak a Miskolcra látogatók a bő egy hét alatt.

A fődíj Japánba ment, de a közönségdíj itthon maradt

Több kategóriában ismerték el a filmkészítőket, amelyeket a minap.hu oldalon részleteztünk. A Pressburger Imre-díjat, a CineFest fődíját a japán Ryûsuke Hamaguchi A szerencse és képzelet kereke című alkotása nyerte el. A Zukor Adolf-díj, a CineFest nagydíja idén Christos Nikou-hoz került az Almákért. A fesztivál népe közönségdíjjal jutalmazta az első egészestés nagyjátékfilmjét készítő fiatal rendezőt, Kiss Hajnit a Külön falka című filmért.

Kiss Hajni, a Cinefest idei közönségdíjasa a Külön falka című filmért kapott elismeréssel; Fotó: Juhász Ákos

Posztumusz életműdíjat vehetett át a közelmúltban elhunyt Jankovics Marcell nevében özvegye, életműdíjat a francia Tony Gatlif, aki egyben a zsűrielnöki tisztséget is betöltötte, Az Európai Mozi Nagykövetének járó díjat pedig 2021-ben a lengyel Daniel Olbrychski kapta.

Cannes után a miskolci vörösszőnyegen

Az idei Cinefesten is a filmszakma több nagy neve tette tiszteletét. Közülük a jelenleg egyik legfelkapottabb név az amerikai Sean Baker volt, aki 2015-ben a fesztivál nagydíjasa és közönségdíjasa is lett. Akkor nem tudott jelen lenni, most viszont elkísérte új alkotását, a Red Rocketet, annak főszereplőjével, Simon Rexszel együtt.

Simon Rex és Sean Baker a Cinefesten; Fotó: Horváth Csongor

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy legutóbb nem tudott itt lenni, ami eléggé letörte. Mindig is el akart látogatni Magyarországra, azon belül pedig a Cinefestre, mert nagyszerű dolgokat hallott róla az évek alatt – idén személyesen is megtapasztalhatta.

Filmszakmai programok mindenkinek

A versenyfilmek és a kitekintő vetítések mellett számos egyéb szakmai program és szekció várta a filmőrületeket. Köztük van a már hagyománynak számító Otthonunk Miskolc, amely a városhoz kötődő alkotások bemutatását tűzte zászlajára. Idén megismerhettük Kelemen Didák történetét, a Földes Ferenc Gimnázium közösségének erejét és két inspiráló fiatal sportolót.

A Roma-Kép-szekció díjazottjai; Fotó: Beregi László

A Roma-Kép szintén több éve futó szekció, amelyben a cigányságot valamilyen formában érintő alkotások kapnak vásznat. Plusz volt az a pályázat, amelyre témájukban a romaságot igényesen bemutató rövidfilmeket várt a szakmai megvalósító ME Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszéke és a támogató Dikh TV.

Idén könyvbemutatókra is beülhettünk a Cinefesten. A Magyar Művészeti Akadémia és a FilmHungary kiadásában megjelent 6 könyvet ismerhettek meg az érdeklődők, köztük olyanokat, amelyek vagy már azok, vagy a jövőben a filmszakmai oktatás részévé válhatnak.

Könyvbemutató a Cinefesten; Fotó: Horváth Csongor

További hírek

Olvasnivaló