Ugrás a tartalomra

Elkészült a Hideg sor

Létrehozva
Több, mint 250 millió forintból újult meg az út.
Kép
Zavartalan a forgalom a Hideg-soron. (Fotó: Mocsári László)

Új aszfaltréteget kapott a Gyár utca - Mendikás dűlő közötti, mintegy 1 kilométeres szakasz. Felújították az út melletti járdákat és ahol az ingatlanhatárok engedték, 2 méter szélességre bővítették, valamint megvalósult a csapadékvíz elvezetése is. A beruházás utolsó fázisaként felfestették az útburkolatjeleket és kihelyezték a Kresz-táblákat is.

Kép

A tél beállta előtt a MIVÍZ munkatársai elvégezték az előkészítési munkálatokat, a jó idő beköszöntével pedig kezdődhetett az út felújítása. A kedvező időjárás miatt a tervezettnél valamivel korábban elkészült a Hideg sor felújítása. A beruházás nettó 250.964.741 Ft uniós támogatásból valósult meg.

Kép

Korábban írtuk:

Látványos szakaszához érkezett a Hideg sor felújítása

Hamarabb befejeződik a Hideg sor felújítása

Szélesebb és biztonságosabb lesz a Hideg sor

Hétfőtől félpályás útlezárás kezdődik a Hideg soron

Szélesebb és biztonságosabb lesz a Hideg sor

Ez is érdekelhet

Képgaléria
„Miskolc sikerének titka, hogy szót értünk egymással” – mondta a polgármester a Majálison
MiskolcSzabadidőBulvár
Látványos programokkal készültek a szervezők a munka ünnepére Miskolc ikonikus helyszínén a Csanyikban, ahol már kora délelőtt szép számmal gyülekeztek az emberek.
Mennyit dolgozik egy vakvezető kutya egy átlagos munkanapon?
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Balogh Ádámtól, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola látássérült pszichológusától sokan megkérdezik, hogy mennyit dolgozik a vakvezető kutyája egy nap.
NKA Universitas Pécs - DVTK HunTherm Fotó: MKOSZ
Segítenének a kosárdöntőben
MiskolcSport
A DVTK HunTherm hazai meccset játszik a bajnoki döntőben. Az NKA Universitas Pécs csapatát fogadja a DVTK HunTherm.
Baleset a Hegyalja utcánál - frissítve
MiskolcBaleset
Baleset történt a Hegyalja utcánál, a helyszínen forgalmi akadályra kell számítani.