Ugrás a tartalomra

Kirúgták a Kálvárián erőszakoskodó katonát a honvédségtől

Létrehozva
Megválik a Magyar Honvédség attól a harmincöt éves katonától, aki pár nappal ezelőtt a földre tepert, és meg akart erőszakolni egy harminc év körüli várandós nőt Miskolcon – írja a 24.hu. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Derült ki a Honvédelmi Minisztérium a portálnak küldött válaszából, melyben a 24.hu arról érdeklődött, hogy felfüggesztették-e vagy kirúgták -e a szexuális erőszakkal gyanúsított férfit a történtek után.

– A katona ellen a Központi Nyomozó Főügyészség büntető eljárást folytat. A katona jogviszonyának megszüntetését azonnal kezdeményezte az állomány illetékes parancsnoka – válaszolta a megkeresésre a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya.

Kép

Mint arról lapunk is beszámolt: fényes nappal próbáltak megerőszakolni egy várandós nőt a Kálvária dombon hétfőn. Az öt hónapos terhes nő éppen munkából sétált haza, amikor egy férfi rátámadt, majd fojtogatni kezdte. Csak a szerencsének köszönhető, hogy az áldozatnak sikerült tárcsáznia a segélyhívót.

További részletek a Miskolc Televízió riportjában.

Ez is érdekelhet

Közel hárommillió forintot csaltak ki egy miskolci idős asszonytól ezzel a módszerrel
BűnügyMiskolc
Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy társával együtt csaknem hárommillió forinttal károsított meg egy idős miskolci asszonyt.
csaló pénz
„A fia balesetet okozott. Három millió forintért kiengedik” – két óra alatt elfogták a csalót
BűnügyMiskolc
Ezzel a két mondattal csaltak ki több mint hárommillió forint értékű készpénzt és ékszert egy 82 éves miskolci nőtől.
Elkábította és kirabolta a társkeresőn megismert sértettet
BűnügyBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Elrendelték a férfi letartóztatását.