Ugrás a tartalomra

Első lett a Miskolctapolcai Strand „Az Év fürdője” szavazáson!

Létrehozva
A „Helyiek Kedvenc Fürdője” lett a Miskolctapolcai Strand, megelőzve többek között a nagykátai, a leányfalui és a Hajdúdorogi Strandfürdőt. A Barlangfürdő pedig a Top-10-be került be az „Év Fürdője 2019” szavazásán. Emellett megyei összesítésben is kiválóan szerepeltek a miskolci strandok.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A „Helyiek Kedvenc Fürdője” - ezt a címet nyerte el a Miskolctapolcai Strand, vagyis az „Év Fürdője 2019” szavazásán az országban a legtöbben voksoltak rá ebben a kategóriában. Még két kategóriát díjaztak: az „Év Fürdője” a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő lett, itt a Miskolctapolca Barlangfürdő is helyezést ért el, tizedik lett. A harmadik kategóriában, az „Év Feltörekvő Fürdője” címet a makói Hagymatikum kapta meg.  

Kép

- Idén az volt a célunk, hogy a Miskolctapolcai Strand megnyerje ezt a versenyt a „Helyiek Kedvenc Fürdője” legyen. Számunkra fontos volt, hogy a tavalyi év után ismét jól szerepeljünk, és nagyon szépen köszönjük azoknak, akik ránk szavaztak – nyilatkozta Scheitzner Beáta, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.

- A legnagyobb fürdőket érintő szavazáson a Miskolctapolcai Barlangfürdő tizedik helyezést ért el, ennek is nagyon örülünk, hiszen benne vagyunk a TOP10-ben, és jól látható, hogy nagyon nagy fürdők előznek meg bennünket.

Kép
Fotó: Mocsári László

- A változékony nyár ellenére nagyon sokan keresték fel az elmúlt időszakban strandjainkat. A nyár értékelése ugyan még tart, hiszen épp most zártuk le az augusztust, de  az már most látszik, hogy a Barlangfürdő négy-öt százalékos emelkedés mutat, a Selyemréti Strandfürdő hozza a tavalyi látogatottságot, a Miskolctapolcai Strandnál pedig  nagyon erőteljes,  17 százalékos  látogatószámnövekedés tapasztalható, ami igen ritka növekedés az idei nyáron, az ország többi strandjához képest – mondta Scheitzner Beáta

Megyei összesítésben is kiválóan szerepeltek fürdőink. Borsodban első lett a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, második a Miskolctapolca Barlangfürdő, harmadik a Miskolctapolcai Strand, míg ötödik a rangsorban a Selyemréti Strandfürdő.

Kép

Az "Év Fürdője 2019" szavazásról és a további eredményekről ITT olvashat. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.