Ugrás a tartalomra

Értékelték a 2019-es évet a Megyeházán

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 13. péntek 15:32
100 milliárd forintból gazdálkodtak idén a megye települései. TOP-os forrásból közutak és kerékpárutak épültek, valamint intézmények újultak meg. A területfejlesztés, felzárkóztatás, értékmegőrzés és a külkapcsolatok ápolása határozta meg a Megyei Önkormányzat idei munkáját - a 2019-es évet a közgyűlés elnöke értékelte a Megyeházán.
Beregi László képgalériája!

A kívül-belül megújult szirmabesenyői közkonyhát áprilisban adták át, ahol naponta 400 adag meleg ebéd készül. A felújításra 90 millió forintot nyert el a település.

Felsőzsolcán pedig a szociális szolgáltató központot újították fel, 50 millió forintos pályázati támogatással. A megye legtöbb települése fejleszthetett idén. TOP-os forrásból 100 milliárd forintból gazdálkodhattak.

Orosz Zsolt, Hernádnémeti polgármestere elmondta: TOP-os pályázat keretében egy új orvosi rendelő építésébe kezdhettünk, ez jövő év végén fog elkészülni. – Emellett voltak más pályázataink is: például az esélyotthon pályázat keretében elkezdtünk kilenc bérlakást kialakítani, ezek közül kettő el is készült, a többi jövőre, az év első felében fognak elkészülni és akkor fogják megkapni a fiatalok – fogalmazott.

A megyei önkormányzat külföldi kapcsolatainak ápolására is nagy hangsúlyt fektetett 2019-ben. Augusztusban például sziléziai delegációt fogadtak a megyeházán.

Bánné Gál Boglárka október óta áll a megyei közgyűlés élén. Az elnök szerint idén a foglalkoztatás, a gazdaságfejlesztés és a felzárkóztatás mellett a települések fejlesztése is kiemelt terület volt. – Azt gondolom, minden településnek nagyon fontos, hogy meg tudjon újulni, meg tudjon szépülni, épülni tudjon, hiszen erre lehet építeni. Erre lehet építeni a jövőt, erre lehet építeni a családokat, gyermekeinket, és erre lehet építeni a jövő generációját – emelte ki.

A megyei értéktár gondozása szintén a Megyei Önkormányzat kiemelt feladata volt idén. Az áprilisban megrendezett értékőrzők vetélkedő a fiatalokat szólította meg. A közgyűlés elnöke szerint 2020-ban szeretnék az értékőrzésbe jobban bevonni ezt a generációt, és tovább erősítenék a megyei közgyűlés nemzetközi kapcsolatait.

További hírek

Olvasnivaló