Hétfőn sokfelé számíthatunk esőre, a Dunántúlon és a hegyekben többfelé havas esőre, havazásra, valamint kezdetben néhol ónos eső nem kizárt. Nyugaton, északnyugaton, és helyenként északkeleten élénk, erős lesz az északi, északnyugati szél. A minimumok -2 és +2 fok között alakulnak, napközben pedig 1-7 fokot mérhetünk - tudtuk meg az idokep.hu-ról.
A pmmonitoring.hu reggeli adatai szerint Miskolc teljes területén jó a levegő.
Esővel, havas esővel indul a hét
Létrehozva
Főként délutántól számolhatunk csapadékkal. Akár vegyes halmazállapotban is.
Ez is érdekelhet
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?
Átadták az Év Vállalkozója és a megyei Prima Díjakat a Miskolci Nemzeti Színházban
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett nagyszabású gálaesten, szombaton hatan vehették át az Év Vállalkozója kitüntetést és három plusz egy jelölt Prima Díjban részesült életművének elismeréseként.
Újra megszépült a Kandia köz
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.