Ugrás a tartalomra

Fantasztikus győzelem Szekszárdon

Létrehozva
Női kosárlabda NB I. A-csoport 15. fordulójában a Szekszárd csapatához látogatott az Aluinvent DVTK, és nagyszerű harcos erényeket csillogtatva, végig vezetve 84-79-re diadalmaskodott riválisa otthonában. Ezzel a győzelemmel a piros-fehérek nagy lépést tettek az alapszakasz második helyének megszerzéséért vívott küzdelemben.
Kép
forrás: dvtk.eu

Jól kezdte a találkozót a Diósgyőr, hiszen két perc alatt hét egységet termelt a piros-fehér együttes. Kányási nyitotta a sort, majd Walker-Kimbrough sem hibázott közelről, ráadásul Goree is bevágott egy hármast. a hazaiak részéről csak McCall célzott jól ez idő alatt (2-7). Lendületben maradt a vendég csapat, és miután Goree 2+1-es akciója, valamint Shatori és McCall kosárváltása után időt kért Djokics Zsljko (4-12). A mérkőzés további leírása itt olvasható el.

Atomerőmű KSC Szekszárd - Aluinvent DVTK 79-84 (17-26, 19-17, 22-24, 21-17)

Edzői nyilatkozatok
Djokics Zseljko: - Élesebb volt, jobban játszott a Miskolc, mi pedig mintha vártunk volna a csodára. Az utolsó három percben kezdtünk hittel játszani, de nem volt már idő arra, hogy fordítsunk. A hangulatra ezúttal sem volt panasz, sajnálom, hogy a mérkőzés nagy részében nem voltunk ritmusban.

Cziczás László: - Nagyon jól játszottunk, elbírtuk a nyomást. Nagy dolog Szekszárdon győzni, mindkét csapat óriásit küzdött, de rászolgáltunk a sikerre. Szurkolótáborunk fantasztikus volt, szabadidejüket feláldozva ilyen messze is elkísértek bennünket.

Ez is érdekelhet

A Macik védői is élvezik a bizalmat
Sport
Majoross Gergely szövetségi kapitány kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott A-csoportos világbajnokságra készülő keretét.
Képgaléria
MEAFC - Jászberény
Kikaptak a Farkasok
SportMiskolc
Jobbak voltak a vendégek.
Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
„Ha pünkösdig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – vélekedett a miskolciak edzője.
A szünet után jött a fordulat
SportMiskolcBelföld
Nem sikerült itthon tartani a három pontot.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.