A Miskolc Dixieland Band nemrég ünnepelte a 35 éves jubileumát, ezért az idei eseményeket alapvetően az előző időszak határozza meg.
– Pontosabban az ősz lett volna ennek a mérföldköve, de végül ez áthúzódott, így február 28-án tartottunk egy nagyszabású koncertet a színházban – mondta Balla Miklós, a zenekar vezetője. – Ez egy különleges est volt „Generációk a színpadon” címmel, ahol a saját gyermekeink is felléptek vendégként: volt köztük énekes, illetve az egyik kollégám gyermeke már vibrafonművészként játszott velünk. Meghívtuk továbbá Molnár Gyulát is, aki a Molnár Dixieland Band vezetője és a régi dixieland világ egyik ikonikus alakja, és vele együtt egy nagyon szép estet tudtunk létrehozni – emlékezett vissza a gálára, majd hozzátette, ezt a műsort viszik tovább az éven, így voltak márciusban Budapesten, majd Soroksáron, és további helyszínek szervezése is folyamatban van.
De mennek ebben az évben Hévízre is májusban, és a Szoboszlói Dixieland Napokra Hajdúszoboszlóra augusztus 22-én.
– Sok meghívást kapunk, főleg a miskolci dixie fesztivál kapcsán. Az a tapasztalatunk, hogy az általunk meghívott zenekarok később viszonozzák ezt, és meghívnak bennünket saját rendezvényeikre, fesztiváljaikra, így egy kölcsönös, évek óta működő kapcsolat alakult ki. Ezzel egyfajta vérkeringést tartunk fenn, segítve egymást a fellépési lehetőségekben – nyilatkozta.
Április végén lesz a következő
De nemcsak más városban játszik a zenekar, külföldön és Miskolcon is rendszeresen fellépnek, bár a külföldi lehetőségek inkább egy korábbi időszakra voltak jellemzőek.
– Van meghívásunk Lengyelországba, Krosnóba és egy másik városba is erre az évre. Igyekszünk minden lehetőséget megragadni, akár helyben, akár országosan vagy külföldön is. Idén már a kilencedik alkalommal rendezzük meg a Miskolci Dixie és Jazz Fesztivált július 17–19. között. Az együttes havonta egyszer megtartott klubestje pedig a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínébe költözött 2016–2017 körül, de maga a klubélet már 1992 óta működik, korábban az Ifjúsági és Szabadidő Házban voltunk. Ezeken az estéken a közönség közelebb kerülhet hozzánk, betekintést kap a műhelymunkába, és kötetlenebb, beszélgetős, sztorizós hangulatban mesélünk hallgatóságunknak, akár arról is, amire rákérdeznek. A jubileumi koncert miatt ebben az évben két alkalom is elmaradt, mert arra szerettük volna irányítani a figyelmet. A következő klubestünk április 28-án lesz este 7-kor a Játékszínben. Erre az alkalomra a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium fiataljait tervezzük meghívni, akikkel már évek óta kapcsolatban állunk, hiszen a kollégák hívják fel a figyelmet az itt tanuló tehetségekre. Ezek az estek mindig tartalmasak, mert ők saját műsorral is készülnek, illetve közösen is zenélünk. Fontosnak tartom, hogy lehetőséget adjunk nekik a bemutatkozásra, és mi is nagyon szeretjük őket hallgatni. Korábban is voltak hasonló alkalmak, például miskolci zenészeket hívtunk meg különböző jazz formációkból, akik velünk együtt játszottak – mondta Balla Miklós.
Nagy nevekkel lépnek színpadra
A saját szerzemények kapcsán a zenekar vezetője elmondta, hogy ez a dixie zenében nem jellemző, bár például Molnár Gyula szokott komponálni.
– Inkább feldolgozásokat játszunk, mégpedig az olyan nagy elődök műveit, mint Louis Armstrong, Duke Ellington vagy Count Basie. Ezeket a híres jazz standardeket sajátos, egyedi stílusban adjuk elő. A magyar szerzőkről szólva kifejezetten dixie zeneszerzőről nem beszélhetünk, de jazzben például Kozma József magyar származású francia zeneszerző, ismertebb nevén Joseph Kosma nevét nagyon fontos megemlíteni, aki az Autumn Leaves szerzője, illetve Seres Rezsőt, akinek dalait szintén gyakran feldolgozzák. Inkább beszélhetünk jazz énekesekről, akik közül sokukkal dolgoztunk már együtt. Például Szulák Andreával rendszeresen fellépünk, idén augusztus 7-én Sajószögeden lesz közös koncertünk vele. Berki Tamással korábban zenéltünk együtt, és bár már ritkábban lép fel, szeretnénk még vele együtt játszani. Gájer Bálinttal, Malek Andreával, valamint a Miskolci Nemzeti Színház kiváló művészével, Varga Andreával is szintén volt közös műsorunk – sorolta a vezető.
A klub működéséről elmondta, hogy a legjobb visszajelzés számukra az, hogy már egy héttel az esemény előtt elfogynak a jegyek.
– Igyekszünk változatos, vidám műsorokat összeállítani, új impulzusokat adni a közönségnek, miközben a régi, kedvelt dalokat is játsszuk, mert ezeket gyakran kérik. Fontos számunkra a Miskolci Nemzeti Színházzal való kapcsolat, amely már közel tíz éve tart, és nagyon hálás vagyok ezért az együttműködésért. A zenekar részéről ezek a fellépések gyakorlatilag tiszteletdíj nélkül zajlanak, tehát nem osztunk szét fellépti díjat, inkább az egyesület fenntartására fordítjuk a bevételeket – mondta Balla Miklós.
