Ugrás a tartalomra

Futás egy nagy szívért

Létrehozva
Az Országos Lélek-Mentők Alapítvány szeptember 24-26. között rendezi meg az „Országos Szívfutás Rekord a Mentőkért” című akcióját.

A szervezők Magyarország legnagyobb GPS-szel megrajzolt szívét szeretnék ezzel elkészíteni, biztatást küldve a mentőknek, továbbá felhívva a figyelmet azok lelki egészségének fontosságára. A „szívfutás” rekordállítási kísérlete futva, sétálva vagy biciklizve is teljesíthető. Egy-egy távra egyénileg és csapatban is be lehet nevezni.

A kezdeményezésben való részvételhez a szivfutas.hu felületről előzetesen le kell letölteni az erre a célra fejlesztett Szívfutás-alkalmazást, melyen tetszőlegesen választható ki a teljesítendő táv és az időpont. Ezt követően regisztrálni és pontos távot foglalni az ugyancsak a honlapról elérhető Facebook-eseménynél, illetve a weboldalon meghirdetett Google-űrlapon keresztül nyílik mód.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a rekordkísérlet lebonyolítására, így az összes szakasz bejárására kizárólag 72 óra áll majd rendelkezésre.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.