Ugrás a tartalomra

Győztek a diósgyőri ultrák: összegyűjtötték, most vásárolnak a kórháznak

Létrehozva
Öt és fél millió forint bevétel jött össze a Szervezett Diósgyőri Szurkolói Csoportok és a Diósgyőri Szurkolók Közössége (DSZK) által szervezett és március 28-án lejátszott virtuális DVTK-FTC mérkőzésre szóló belépőjegyek árusításával, amelynek célja a koronavírus elleni harc és az egészségügyben dolgozók munkájának segítése volt. Az akciót a DVTK is támogatta, valamint a Ferencváros szurkolói csoportjai is csatlakoztak hozzá, akik külön számlán 1,4 millió forintot gyűjtöttek saját szimpatizánsaiktól.
Kép

Mint azt Martini Emil a szurkolók képviseletében bejelentette, a gyűjtést követő napokban azonnal felvették a kapcsolatot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei központi Kórház főigazgatójával, Dr. Révész Jánossal, aki elmondta, hogy a miskolci kórházakban minden a védekezéshez szükséges eszközökkel rendelkeznek, továbbá a dolgozók ellátása is biztosított, ezért a főigazgató úr kifejezett kérése volt, hogy most egy nélkülözhetetlen orvosi berendezés megvásárlásában segítsenek az ultrák.

- A Szervezet Diósgyőri Szurkolói Csoportok, a DSZK úgy döntött, hogy a szurkolók által összegyűjtött 4 millió forintból 3 millió forinttal támogatja egy létfontosságú gép beszerezését, míg további 1 millió forintot, az eredeti céloknak megfelelően, közvetlenül az egészségügyben dolgozókra fordítunk, amelynek formáját hamarosan be is jelentjük – mondta Szalatnay Gábor, a DSZK elnöke.

Horbász Patrik, a Diósgyőri Ultrák Capo-ja emlékezetett, hogy a képzeletbeli rangadóra a hazai szurkolók 1500 forint, a vendégszurkolók pedig 1000 forint utalásával vásárolhatták meg belépőjegyeiket. A DVTK szakmai stábjának tagjai, a klub jelenlegi és korábbi labdarúgói, közéletei szereplők, a város polgármestere is egy emberként álltak a kezdeményezés mögé, sorra készítették az adakozásra buzdító videókat, posztokat és ők maguk is jó példával jártak elöl. Kiemelendő, hogy a klub mellett Feczkó Tamás vezetőedző és Márkvárt Dávid, a csapat középpályása is megvásárolta a képzeletbeli kezdőrúgásokat, 50-50 ezer forintért.

Hogy a szurkolók meccset is lássanak, a DVTK e-sport szakosztályának segítségével Kiss Tamás, a DVTK labdarúgója, és ferencvárosi részről Porsche Endre játszott e-meccset a DVTK YouTube csatornáján, amelyet a népszerű kommentátor, Hajdú B. István segítségével követhettek nyomon a szurkolók. Ezt követően Kiss Tamás megmérkőzött a DVTK e-sport szakosztályának tagjával, a miskolci Kleine Péterrel is. A két mérkőzést összesen, eddig több mint 17 ezren tekintették meg.

- A munka nem áll le, folytatjuk, és továbbra is mindent megteszünk, hogy a lehető leghatásosabban álljunk kórházaink és az egészségügyben dolgozók mögött ebben a nehéz időszakban – hívta fel a figyelmet Csiki Zoltán (Sturm Und Drang) vezérszurkoló, aki azt is elárulta, hogy a Diósgyőriek hamarosan egy újabb nagy, országos jelentőségű akcióval állnak elő.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.