Ugrás a tartalomra

Az UTE halasztana, a DVTK szerint erre nincs lehetőség

Létrehozva
A sérülések és a vírus miatt szinte csak az ifik maradtak – indokolták a kérelmüket a lila-fehérek. A diósgyőri klub viszont azt közölte, hogy a korábbi halasztások és a sűrű versenynaptár miatt nincs arra lehetőségük, hogy hozzájáruljanak a halasztási kérelemhez.

Az Újpest ezen a héten pénteken a DVTK ellen játszik NB I-es bajnokit idegenben, a lila-fehéreknél azonban továbbra is fennállnak a koronavírus-járvány okozta problémák, így soron következő ellenfelüktől is halasztást kértek.

„Újabb hét, rásérülések, újabb teszt – a nagycsapatból már csak két vagy három emberünk tud felállni a fiatalok mellé. Ez még változhat, ezért ismét megpróbáltunk halasztást kérni a pénteki játékra. Ellenfelünket tájékoztattuk a kialakult helyzetről és várjuk a döntésüket” – írta honlapján a klub, hozzátéve: addig is úgy készülnek, hogy pályára lépnek a bevethető fiatalokkal. A második csapat vezetőedzője, Mundi Viktor irányítja a felkészülést.

A korábbi halasztások és a sűrű versenynaptár miatt a Diósgyőrnek nincs arra lehetősége, hogy hozzájáruljon a halasztási kérelemhez – tájékoztatott honlapján a DVTK.

Indoklásuk szerint a rendkívül sűrű program miatt csak a jövő héten esedékes válogatott szünetben vagy a versenynaptárban szintén tartaléknapként szereplő december 23-án lehetne lejátszani a mérkőzést. Előbbi időpontban nem áll a szakmai stáb rendelkezésére az első csapat keretéhez tartozó négy felnőtt és korosztályos válogatott labdarúgó (Florent Hasani, Hysen Memolla, Szűcs Kornél, Orosz Donát). És a DVTK-nak már jelenleg is van egy elhalasztott mérkőzése (a Fradi elleni, amit a fővárosi klub a BL-menetelés miatt kért), amelynek egyelőre nincs hivatalosan kijelölt időpontja, valamint a Magyar Kupában is volt korábban egy elhalasztott találkozója (ez pedig a Balassagyarmat elleni, amit az ellenfél koronavírusos esetei miatt kellett eltolni).

A DVTK-Újpest meccset pénteken 20 órától rendezik az OTP Bank Liga 10. fordulójában.

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.