Ugrás a tartalomra

Hármasikreket nevel a Miskolci Állatkert selyemmajom családja 

Létrehozva
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark selyemmajom családja újra hármasikreket nevel. A szülők igazán sikeresek, hiszen mióta 2017-ben párba álltak Miskolcon, hét kölyköt már sikeresen felneveltek, akik közül hatan most is a szülői csapatban élnek.
Kép

A Dél-Amerika keleti részén őshonos fehérpamacsos selyemmajmok 2-13 fős családi csoportokban élnek. A család többnyire a szülőpárból és az utódaikból áll. A kölykök mintegy öt hónapos vemhesség után jönnek világra. Az utódnevelés során a szülők között igazi munkamegosztás figyelhető meg, hiszen az anya az első pár napot követően tulajdonképpen csak a szoptatás idejére veszi magához a kölyköket, az idő nagy részében az apa hordozza magán az utódokat. Az idősebb kölykök is kiveszik részüket az újszülöttek nevelésében, hiszen gyakran megfigyelhető, amint időnként ők is hátukon hordozzák kisebb testvéreiket. 

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája.

A selyemmajmoknál a hármasikrek születése nem számít ritkaságnak, azonban az, hogy mindhárom kölyök fel is nevelkedjen, már annál inkább. Az egyébként is apró termetű főemlősök számára ugyanis a testméretükhöz képest elég nagytermetű utódok felnevelése hatalmas energiabefektetést igényel a szülők részéről, ezért az esetek többségében csak két kölyköt tudnak sikeresen felnevelni. 

A Miskolcon érő pár azonban tavaly is sikeresen nevelt fel egyszerre három kölyköt, és a most egyhónapos utódok is rendben fejlődnek, köszönhetően annak is, hogy a természetes csapatösszetételnek megfelelően az idősebb kölykök is a családdal maradtak, akik így segíteni tudják szüleiket az utódnevelésben. Az április utolsó napján világra jött kölykökkel együtt, akik éppen gyermeknapon lesznek egyhónaposak, így most már 11 főt számlál az állatkertben élő selyemmajom csapat létszáma. 

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája.

Kedvezményes jegyek a gyerekeknek

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark május 4-től újra fogadhatja a látogatókat. Az azóta eltelt időszakban sokan keresték már fel a csanyiki vadasparkot. A hónap végén gyermeknap és pünkösd is lesz, ebből az alkalomból május 31-én, vasárnap és június 1-jén hétfőn a 14 év alatti gyermekek számára kedvezményes 200 forintos belépőjeggyel kedveskedik az állatkert. Az állatkert nyári nyitva tartás szerint, 9:00 órától 19:00 óráig várja a látogatókat, a pénztár 18:00 órakor zár. Május 30-tól az MVK Zrt. is elindítja a korábbi évekből már ismert Zoo-járatát, amely Felső-Majláth és az állatkert között közlekedik. 
 

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.