Ugrás a tartalomra

Hétfőn indul a Yamaha bérlet

Létrehozva
Január 17-én Kiss Péter zongoraművész és Cser Ádám karmester közreműködésével kezdődik a Szimfonikusok Yamaha bérlete.

Végre elindulhat a Miskolci Szimfonikus Zenekar Yamaha bérlete. Az együttes még a 2020/2021-es évadra hirdette meg 3 alkalmas sorozatát, ám a járványhelyzet miatt teljesen le kellett mondaniuk.

Kép

„2019-ben egy régi vágyunk teljesült azáltal, hogy minisztériumi támogatással hozzájutottunk egy csodás versenyzongorához. A Yamaha CFX mesterhangszer az országban csak két példányban található meg és ebből az egyik a miénk! Hatalmas boldogság ez nekünk, s hogy a közönség is velünk örüljön egy kifejezetten erre a hangszerre összeállított bérletet álmodtunk meg. Az exkluzív 3 alkalmas sorozattal a zongora szerelmeseinek kívánunk kedveskedni” – mondta az együttes kommunikáció menedzsere, Handa Eszter.

2022. január 27-én azonban egy fantasztikus koncerttel elindul a bérlet. Az est műsorán Weber Euryanthe nyitánya után Beethoven c-moll zongoraversenye maj Bartók III. zongoraversenye csendül majd fel. A szólista Kiss Péter – Junior Prima Díjas zongoraművész – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója, számos alkalommal állt már a Szimfonikusok élén.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar tulajdonát képező  „CFX” hangversenyzongora a Yamaha cég „zászlóshajó modellje”  – ahogy ők maguk megfogalmazzák. Zongoráik teljes mértékben kézimunkával készülnek. Alapanyaguk a tengerszint felett 1800–2000 méteren növő lucfenyő, mivel azon a szinten keményszik megfelelően a fa, és biztosítja a jó rezonánst. A rezonáns a zongora szíve: olyan, mint az emberi hangszál; nincs két egyforma közöttük. A Yamaha zongorák majdnem 100%-ban fából készülnek, kivéve az öntvényüket. A „CFX” hangszer súlya közel 500 kilogramm.

Ez is érdekelhet

Kórusmű-pályázatot írtak ki Assisi Szent Ferenc emlékére Miskolcon
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Zeneszerzőket várnak a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál alkotói felhívására.
Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.