Ugrás a tartalomra

Hetven éves hidegrekord dőlt meg hajnalban

Létrehozva
"A Kárpát-medencét kitöltő hűvös, nyugalomba jutott levegő és a derült, szélcsendes éjszaka együtt azt eredményezte, hogy több mérőállomásunkon is gyengén fagyott 2 méteres magasságban"  - számolt be Facebook-oldalán a meteorológiai szolgálat.
Kép

A legalacsonyabb hőmérsékletet a Nógrád megyei Zabarban mérték, ahol kora reggelre mínusz 1,2 Celsius-fokig hűlt a levegő. Ez 0,1 fokkal döntötte meg az eddig május 19-ei hidegrekordot, amelyet 1952-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a ma már Encshez tartozó Fügödön mértek - ismertették.    

Az előrejelzés szerint csütörtökön a hőmérséklet csúcsértéke 23 és 28 fok között tetőzik. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. A következő napokban melegszik a levegő.

 

Ez is érdekelhet

Fagy veszélyezteti a gyümölcsfákat
KörnyezetBelföld
Az őszi vetések többnyire optimálisan fejlődhetnek a megázott talajban, de a szokásosnál korábban virágzó gyümölcsfákat a fagy veszélyezteti – írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Szeleta látogatóközpont
Újdonság a Manó Tanösvényen
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőTudomány
Nyomozós játék, megújult tanösvényi feladatok és kézműves foglalkozás is várja a családokat a húsvéti hosszú hétvégén a Szeleta Parkban. Az április 3–6. közötti programok kifejezetten a gyerekeknek szólnak.
Elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon
Környezet
Hétfő reggel több helyszínen is megkezdődött a tavaszi nagytakarítás Miskolcon. A munkálatok a Peja Győző emlékparkban és a Deák téren startoltak.
Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.