Ugrás a tartalomra

Heves zivatarok miatt adott ki veszélyjelzést a meteorológiai szolgáltató

Létrehozva
Zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Elsősorban a villámlás jelent veszélyforrást, emellett eseteként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Kép

A HungaroMet Zrt. veszélyjelzése szerint Baranya, Somogy, Tolna, Zala vármegyében kedden hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani. Emiatt a négy érintett vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Az ország többi részére zivatar veszélye miatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. 

Ma délelőtt helyenként, déltől, estig többfelé fordulhatnak elő zivatarok az országban. Valamivel nagyobb valószínűséggel a délutáni, esti órákban az Északi-középhegység térségében, a középső országrészben, illetve Észak-Alföldön. 

Az MTI-hez eljuttatott előrejelzés szerint kedden a késő délutáni órákban délnyugat felől egy vonalba rendeződött zivatarrendszer érheti el a délnyugati országrészt, és halad tovább az ország belső területei felé északkeleti irányba. A zivatarrendszer a késő esti órákban várhatóan a keleti, északkeleti országrészt is eléri.

A zivatarrendszert általában óránkénti 60-80 kilométeres széllökés, felhőszakadás, apróbb szemű jég kísérheti. Helyenként, elsősorban a Dél-Dunántúlon heves zivatarok is előfordulhatnak jégesővel, akár 2 centiméter átmérőjű jéggel, óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökéssel, és 30 millimétert meghaladó lokális csapadékkal. Az előrejelzés szerint kedd éjszaka délnyugat felől a rendszer mögött fokozatosan stabilizálódik a légkör - tudtuk meg. 

Ez is érdekelhet

Cincér tanösvényt ajánlja a Bükki Nemzeti Park
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Harkály Ház és Sástó közötti Cincér tanösvény bejárására hívja a kirándulókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A mintegy három és fél kilométeres útvonal könnyen teljesíthető, mégis számos természeti érdekességet mutat be.
A növények mellett az állatok is ébredeznek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A jó idő beköszöntével sok kerttulajdonos ragad metszőollót, ásót vagy kapát, hogy rendbe tegye a tél után elhanyagolt kertet. A tavaszi munkák azonban nemcsak a növényekről szólnak: számos állat is a kertben keresi menedékét, ezért az állatvédők fokozott óvatosságra figyelmeztetnek.
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.