Ugrás a tartalomra

Hogy nyugodtan tudjunk emlékezni – a rendőrség is készül a kegyeleti ünnepre

Létrehozva
Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség a temetőkbe látogatók és a közlekedők biztonságára.
Kép
Minap-archív fotó: Horváth Csongor

Néhány jótanáccsal szolgált az Országos Rendőr-főkapitányság a közelgő kegyeleti ünnepre. Ez egyrészt érinti az értékeink védelmét, hiszen – figyelmeztetnek – az emlékezés perceiben a bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat.

Felhívják arra is a figyelmet, hogy a zsúfolt közösségi közlekedési eszközökön tartsuk testközelben az értékeinket, a feltűnő ékszereit jobb inkább otthon hagyni. Ha elhagyjuk a házat, akkor jól zárjuk be az ablakokat, ajtókat még akkor is, ha rövid időre megyünk el.

Másrészt ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, az olykor zsúfolt utakon pedig a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. Tovább nehezítheti a közlekedést, hogy a nappalok rövidebbé válnak, csökken a látótávolság, emellett a kisebb rutinnal rendelkező autósok is útnak indulnak, hogy felkeressék szeretteik sírját. A gyalogosokat és a bicikliseket is fokozottabb figyelemre kérik.

– A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít az emlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények és közlekedési balesetek megelőzésére. A temetők környéki segítő jelenlétet csakúgy, mint az elmúlt években, idén is a polgárőrök közreműködésével biztosítjuk – tudatták a police.hu-n.

 

Ez is érdekelhet

Ügyfélfogadási rend változásáról közölt információt a Városháza
Miskolc
Szerdán kell számolni a kimaradással.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Felhőket igen, lehűlést aligha hoz a hétfő
Miskolc
Maradnak az áprilist idéző pluszok.
Mutatjuk, mire készüljön a város útjain
Miskolc
A félsávos lezárások és útterelések hétfő reggel is említésre méltóak.
Képgaléria
Családi nap a Szent István téren
Lovas huszárok és játékpark várta a családokat
MiskolcSzabadidő
Egész napos, ingyenes programokkal várták a családokat és az ünneplőket a Szent István téren, ahol huszártábor, játékpark és színpadi előadások idézték meg az 1848–49-es forradalom hangulatát.