Ugrás a tartalomra

A Holding udvarán épült parkolókat kritizálja a Fidesz

Létrehozva
A Fidesz-KDNP szerint közpénzből épültek magánparkolók titokban a Miskolc Holding udvarán, a cég szerint viszont egy elhanyagolt udvar felújításáról van szó, ami ráadásul egyáltalán nem is titokban történt.
Kép

A válság közepén épített magánparkolót a Miskolc Holding Zrt, melyet a holding vezetői és tanácsadói használnak – ezt állították szerdai sajtótájékoztatójukon a Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati képviselői.

-Természetesen a parkolót a legnagyobb titokban adták át, mert közben mindenhol azt szajkózzák, hogy üres a kassza és nincs pénz semmire. Kivéve erre, meg a saját zsebük megtömésére – jelentette ki Hollósy András.

A politikus elismételte a miskolci Fidesz-KDNP frakció korábbi hetekben tartott sajtótájékoztatóinak üzenetét, miszerint a miskolci önkormányzat a csőd felé tart, ennek ellenére közpénzből építenek magánparkolókat.

Kép

 „A Fidesz-KDNP által a mai sajtótájékoztatón említett magánparkoló esetében nem tudni, hogy mire gondolnak a képviselők” – reagált a Miskolc Holding Zrt.

Amennyiben arra a parkolóra céloztak – folytatták –, amely előtt a képek tanúsága szerint a sajtótájékoztatót tartották, az nem magánparkoló, hanem Miskolc önkormányzatának tulajdona, amelyet a Miskolc Holding Zrt. évek óta bérel a várostól. Ez a terület az elmúlt időszakban elhanyagolt volt, ezért volt szükséges a felújítása.

A fideszes képviselők utaltak arra is, hogy titokban zajlottak a munkálatok, ami azért nem érthető, mert a terület a belváros közepén található, ahol naponta több ezer autó halad el – írták.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.