Ugrás a tartalomra

Idén is megrendezik a Miskolci Pikniket

Létrehozva
Az örömhírt Veres Pál közösségi oldalán jelentette be.

"A tavalyi rendezvény sikere után szeptember 20-22 között újra ízekre hangoljuk Miskolc belvárosát" - nyitja péntek esti Facebook-posztját a polgármester.

Miként azt Veres Pál írja: "hangokról és ízekről szól majd ez a három nap Miskolcon, jó zenékről, jó ételekről, italokról és a kiváló helyi alapanyagokról. A fesztivál szervezői ugyanis nem kevesebbet tűztek ki célul, minthogy így ünnepelje meg a város a mára országos hírű miskolci gasztronómiát - koncertekkel, utcai produkciókkal, gasztro-hírességekkel, finom ételekkel és italokkal!"

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája a tavalyi rendezvény szombati napjáról

Ahogy ismert, az első Miskolci Pikniket tavaly szeptember 22. és 24. között rendezte meg a város. A háromnapos esemény látványos felvonulással vette kezdetét. A fesztivál a közösségeket, a gasztronómiát és természetesen a koncerteket helyezte a középpontba. A hétvége során több mint félszáz fellépő tette tiszteletét Miskolcon.

Ez is érdekelhet

Úgy megijedt, hogy a pokolig szaladt
MiskolcKultúra
Három népzenész adott hangversenyt a Miskolci Galériában szerdán. A Felvidék Ház programjának különlegessége volt egyfajta zenei utazás is, magyarázatokkal, történetekkel.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni csütörtök reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen közterületi munkálatokat végez, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Képgaléria
Áprilisi közgyűlés
Lemondott az alpolgármester, egy képviselő függetlenként folytatja - összeült Miskolc közgyűlése (cikkünk folyamatosan frissül)
Miskolc
Csütörtökön reggel 7 óratól tartja ülését Miskolc önkormányzatának közgyűlése a városházán. Kövesse velünk élőben!
A szakszövetségek javaslatai alapján kiválasztott sportolók a Hungaroringen. Balról a hatodik Guzi Blanka. Fotó: MOB
Guzi Blanka is új autót vezethet
MiskolcSport
Huszonegy olimpikon halad a Los Angeles felé vezető úton.