Ugrás a tartalomra

Innen érkeznek a Tisza szavazói

Létrehozva
Mért az IDEA.

Az intézet megpróbálta feltérképezni, hogy a válaszadók milyen szavazói viselkedést mutattak 2022-ben az országgyűlési választásokon, valamint az idei EP-választáson.

Nos, az derült ki, hogy a most már a Magyar Péter vezette Tisza Párt szavazóinak 43 százaléka 2022-ben még az ellenzéki összefogás közös listáját támogatta, 28 százalékuk pedig azt mondta, hogy nem vett részt a választáson. Ezzel együtt a tiszások között érzékelhető arányban vannak olyanok, akik két éve még a kormánypártot támogatták: ők a tábor 16 százalékát teszik ki.

Az is kiderült a felmérésből, hogy a kormánypárt 2022-es szavazóinak szűk négyötödét meg tudta tartani a 2024-es európai parlamenti választásra is. Öt százalékuk a Mi Hazánkra szavazott, míg a két évvel ezelőtti hatpárti összefogás támogatóinak csak negyede szavazott az EP-választáson a DK-MSZP-Párbeszéd Zöldek közös listára, 47 százalékuk már a Tiszát támogatta. Az MKKP 2022-es szavazóinak 42 százaléka ment át Magyar Péter pártjához.

Az IDEA Intézet 2024. június 19 – 2024. június 27. között végzett országos reprezentatív felmérést – írta a 24.hu.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Régiségvásár
Márton-napi hangolódás, utcazene és vidám hangulat a novemberi Régiségvásáron
MiskolcSzabadidő
November sem telhetett el Miskolci Régiségvásár nélkül. Ezúttal november 8-án várták a kincskeresőket, gyűjtőket és nézelődőket a miskolci belvárosban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Nem takarítják el az összes falevelet Miskolcon, itt a polgármester válasza
Miskolc
A lehullott falevelek egy része idén nem a komposztálóba vagy a hulladék közé kerül. Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mutatta be a LombMarad programot.
Gardróbvásár november_BNR
Elpörögtek a cuccok: ez volt az utolsó Gardróbvásár Miskolcon idén
MiskolcSzabadidő
Hetedik alkalommal rendezték meg a Gardróbvásárt a Belvárosi Fröccsteraszon. Vasárnap délelőtt megtelt a SOHO kincskeresőkkel.
Kiért áll a kereszt a Molnár-sziklán?
Miskolc
Egy megcsalt férj, két halálra ítélt szerelmes vagy egy kikosarazott molnárlegény emlékét őrzi a Molnár-szikla keresztje?