Ugrás a tartalomra

Jubileumi évad a Miskolci Szimfonikusoknál 

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2023. május 30. kedd 16:45
Évadot hirdetett a 60 éves Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely a 2023/2024-es évadban különleges repertoárral és kiváló művészekkel várja a közönséget, és egy hiánypótló CD is megjelenik, amelyen az első magyar szimfónia is hallható lesz az együttes tolmácsolásában.
Fotók: Horváth Csongor

Hatvanadik évadát kezdi meg ősszel a Miskolci Szimfonikus Zenekar, melynek repertoárját sajtótájékoztató keretében mutatták be kedden. – Az évadot a jubileum jegyében állítottuk össze, amely mindenkinek kínál majd örömteli programot – jelentette be Szászné Pónus Krisztina ügyvezető. 

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere rendszeres látogatója az együttes koncertjeinek. Visszaemlékezve az idei évad jelentős eseményeire azt mondta, hogy a zenekar kivételes erőt sugároz magából, s koncertről-koncertre együtt lélegzik a közönséggel. Az alpolgármester megköszönve az eddigi gazdag élményeket elmondta, hogy már izgatottan várja az elkövetkezendő programokat.

A jubileumi hangversenyt – a hajdani bemutatkozás hónapjának megfelelően – novemberben tartják majd meg a Művészetek Házában. – Ez alkalommal Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya, amely a pesti Nemzeti Színház félévszázados jubileumára készült, valamint Carl Orff Carmina Buranája hangzik majd el Antal Mátyás művészeti vezető vezényletével. Orff művében a Nemzeti Énekkar kórusa mellett a szintén hatvanadik évfordulóját ünneplő Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kórusa közreműködik majd. A művészeti vezető, aki kétszer öt évet töltött az együttes élén, örömtelinek nevezte a zenekarral meglévő csaknem öt évtizedes kapcsolatot. Véleménye szerint a zenekar nemzeti érték és bízik abban, hogy az elmúlt évek negatív hatásai ellenére a zenekar az előző hatvan év igényességével folytathatja majd működését és készülhet a további évtizedekre is. 

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Antal Mátyás a 2022/2023-as évad végéig látja el a művészeti irányítás feladatát. A jubileumi évadban, a Svájcban élő és budapesti ősökkel rendelkező Thomas Herzog tölti be az első karmester posztját. Antal Mátyás tiszteletbeli művészeti vezetőként segíti tovább a zenekar munkáját. 

Az évad szinte végeláthatatlan programját bemutató Sziklavári Károly szerkesztő, zenei szakreferens kiemelte, hogy a jubileumra megjelenik egy CD-kiadvány is, amelyen a félig-meddig feledésbe merült Mosonyi Mihály zenekari művei közül három szerepel: az I. szimfónia, az e-moll zongoraverseny Balogh József kiváló zongoraművész szólójával, valamint a Gyászhangok Széchenyi István halálára. Mindez azért jelentős, mert a hagyományosan első magyar szimfóniaként nyilvántartott alkotást még soha nem rögzítette magyar együttes. 

Az utóbbi évekhez hasonlóan az ünnepi évadban is két bérletsorozatot hirdet meg a zenekar, egy, az egész évadot lefedő szimfonikus bérletsorozatot nyolc hangversennyel és egy 2024. első felében megvalósuló Yamaha bérletsorozatot három hangversennyel. A bérletnyitó hangversenysorozat szeptember 25-én 19 órakor kezdődik Thomas Herzog vezénylésével. A koncert egyrészt Bartók Béla életműve előtt tiszteleg halála évfordulójának előestéjén, de megemlékezik a 150 évvel ezelőtt született Szergej Rahmanyinovról is. Bartók II. hegedűversenyét Pusker Júlia tolmácsolásában hallhatja majd a közönség. A koncerten ezen kívül Rahmanyinov utolsó befejezett műve a Szimfonikus táncok csendül majd fel.

Mindezeken kívül számtalan jobbnál jobb, a jubileumi évadhoz méltó koncerttel és programmal várja az érdeklődőket a zenekar. A szeretni való évad mellett, bizonyára sokan kedvelni fogják azt az ünnepi évadra újdonságként megjelent igényes és elegáns műsorfüzetet, amely elfér egy alkalmi jellegű női táskában, vagy akár egy férfi öltöny zsebében is.
 

További hírek

Olvasnivaló