Ugrás a tartalomra

Kalapács 60/40/20 –best of műsor a Gárdonyiban

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. szeptember 27. kedd 15:38
Kalapács Józsefnek több születésnapi nagykoncertje is volt Budapesten a nyár folyamán, nemcsak rock változatban, de színházi keretek között is. Október elsején Miskolcon lép fel, a Gárdonyiban.

Kalapács József best of műsorral készül zenekarával a Gárdonyi Géza Művelődési Házba október első napján. A legendás énekes teljes metal munkásságát felölelő műsorral készül, lesznek Pokolgép, Omen és Kalapács dalok is. 
Mostanra közel ezerötszáz koncertet, több mint hetvenezer fizető nézőt és körülbelül ötvenezer hanghordozót tud maga mögött a zenekar. Az Enigma, az Örökfekete és a Világvégre is Aranylemez lett. 

A Kalapács zenekar 2000 májusában alakult. Nevét az énekes, Kalapács József után kapta, jelezvén ezzel a műfajt is, azaz a Heavy Metalt. Az énekes neve és személye összeolvadt a hosszú évek alatt ezzel a zenei irányzattal. A Pokolgéppel lett országosan ismert, majd az Omenben folytatta, számos lemez megjelenéssel és koncerttel. Kalapácsot manapság a zenekar mellett színházi előadásokban is láthatjuk, mint például a Macskák, Jézus Krisztus Szupersztár vagy az István a Király.

A Kalapács koncert idejére várható kedvezőtlen időjárás miatt a rendezvényt nem a parkban, hanem a művház koncerttermében tartják meg, így befogadóképesség korlátozott, ezért aki ott akar lenni, érdemes időben kapcsolni és elővételben jegyet vásárolni. 

A koncert tehát október 1-jén lesz a Gárdonyi Géza Művelődési központban. Kapunyitás este órakor lesz, az előzenekar fél hétkor, míg a Kalapács zenekar este nyolc órakor kezd.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!