Ugrás a tartalomra

Karácsonyi jutalommal köszönik meg a helytállást

Létrehozva
A helyhatóság döntése az önkormányzat és az önkormányzati intézményrendszerben dolgozókat érinti.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Egyszeri, ötvenezer forintos nettó jutalommal köszöni meg az önkormányzat a munkatársainak és a városi intézményrendszerben dolgozóknak az egész éves munkát – ezt csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere, valamint Badány Lajos és Szopkó Tibor alpolgármesterek.

– Nagyon nehéz év végén vagyunk, mert a Covid-járvány nem hagyott itt minket, sőt még nehezebb helyzeteket teremtett. Nem vagyunk könnyű helyzetben sem gazdaságilag, sem lelkileg, hiszen mindannyiunkat megviselt ez az év, ami talán még egy fokkal nehezebb is volt, mint a 2020-as. A város azonban működőképes maradt, köszönhetően Miskolc láthatatlan hőseinek, akik egy világjárvány idején is rendíthetetlenül tették a dolgukat sokszor a frontvonalban helytállva. Megérdemlik, hogy az év végéhez közeledve megköszönjék, elismerjék a munkájukat. Éppen ezért döntött úgy a városvezetés, hogy ha kell, erőn felül teljesítve, az utolsó tartalékokból adjon jutalmat, mert ezek az emberek, ezek a dolgozók egész évben Miskolcot, a miskolciakat szolgálták – jelentette ki Veres Pál. 

Miskolc polgármestere azt mondta, mindenki megérdemli a jutalmat, függetlenül attól, milyen területen dolgozik, de külön kiemelte a szociális ellátásban tevékenykedőket, akiknek a járvány idején még többet kellett teljesíteniük, sokszor akár saját egészségüket is kockáztatva.

– Nem titok, hogy a miskolci önkormányzat sincs könnyű helyzetben, mint ahogy az országban más önkormányzatok is küzdenek a szűkös költségvetéssel. A kormányzati elvonások, a Coviddal kapcsolatos járványügyi intézkedések, feladatok számos terhet róttak mindenkire, Miskolcra, a miskolciakra is – hangsúlyozta. 

„Nem árulunk zsákbamacskát, a helyzet jövőre sem lesz jobb” – zárta beszédét Veres Pál polgármester, kiemelve, hogy jövőre is számít az önkormányzat, illetve az önkormányzati fenntartású intézmények valamennyi dolgozójának munkájára, bízva abban, hogy a nehézségeket együtt sikerül majd legyőzni, a problémákat közösen sikerül majd megoldani Miskolcért, és a miskolciakért.

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Visszatér Ludmilla Miskolcra – újra az Avasi kilátóban varázsolhatja el közönségét
MiskolcSzabadidő
Több év kihagyás után ismét közös bulira készül Ludmilla és az Elektróger. A miskolci underground meghatározó partisorozata október 17-én az Avasi kilátóban várja a közönséget, a szervezők pedig egyfajta időutazásként is tekintenek az estére.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.