Ugrás a tartalomra

Karanténba vonult a teljes felnőtt MVLC-keret

Létrehozva
És újabb mérkőzés elhalasztását is kérte a Miskolci Vízilabda Club.

A járványügyi helyzet sajnos „ismétlésre” kényszerítette a miskolci vízilabdázókat. Ugyanis a legutóbbi hazai bajnokihoz, az eredetileg szeptember 12-én esedékes Miskolc-Eger, majd a szeptember 19-ére tervezett OSC-Miskolc bajnoki vízilabdamérkőzéshez hasonlóan – felelősségteljes döntést hozva – újabb bajnoki, az FTC miskolci vendégjátéka elhalasztását jelentette be a klubvezetés.

Szerdán, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában rendezték volna meg a Bajnokok Ligája győztes FTC és a PannErgy-MVLC bajnoki találkozóját, ám a meglévő eset kezelése és a további nagyobb számú fertőzés megakadályozása érdekében a bajnoki elhalasztása mellett döntött a miskolci klubvezetés.

Kép
Fotó: Végh Csaba

Először Lukas Seman és Tomas Hoferica tesztje lett pozitív, majd sajnos hasonló eredményt hozott Lukács Dorián koronavírustesztje is. Utóbbi együtt edzett és játszott is mérkőzést a többiekkel, így a csapattársak kontaktszemélynek számítanak – tudta meg a Miskolc Televízió a miskolci klub sportigazgatójától. Bachner András telefonon arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy minden edzést leállítottak.

– A Fradi-meccset pedig lemondtuk. Nem akarjuk sem a mi, sem az ellenfél játékosainak egészségét kockára tenni. Az egészség és annak megőrzése az elsődleges szempont, a sport csak ez után következik.

Így pedig az MVLC felnőtt keretének játékosai és azok az utánpótlás-játékosok, akik az időközben lejátszott Eger elleni kupamérkőzésen szerepeltek, karanténba vonulnak egészen addig, amíg az egymást követő két koronavírusteszt negatív nem lesz.

Bachner András szerint az érintettek fegyelmezettsége jelen esetben nagyon fontos tényező, hiszen így elejét lehet venni a további nagyszámú fertőzésnek.

A tervek szerint egy héten belül meglesznek az első teszteredmények, addig pedig karanténban maradnak a miskolci pólósok.

(A külső kép illusztráció, a Tatabánya elleni mérkőzésen készült)

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.