Ugrás a tartalomra

Két éven belül függetleníti magát az orosz kőolajtól Csehország

Létrehozva
Ezt Petr Fiala cseh kormányfő jelentette be egy keddi sajtótájékoztatón.
Kép
Petr Fiala. Fotó: https://www.europarl.europa.eu/


Az olaszországi kőolajszállítások 2025-től teljes mértékben fedezni fogják Csehország szükségleteit, Csehország függősége az orosz kőolajtól ezzel  megszűnik - jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő kedden az észak-csehországi Nelahozevesben, amikor meglátogatta a csehországi gáz és kőolajvezetékeket kezelő Mero állami vállalat központi telepét.

    
A kormányfő szerint az ehhez szükséges megállapodás a Mero és a Transalpoki Kőolajvezetéket (TAL) működtető konzorcium között már létrejött.
    
Petr Fiala elmondta: a TAL kötelezte magát, hogy 2025-re évi négymillió tonnával növeli a Csehországba irányuló kőolaj mennyiségét vezetékeiben. Így évente mintegy 8 millió tonna kőolaj érkezhet a TAL vezetékeken keresztül Csehországba. A projekt megvalósításának költségei 1,6 milliárd koronát (26,4 mld forint) tesznek ki, ezt a Mero állja.
    
A TAL kőolajvezeték az olaszországi Triesztből a bajor Ingolstadtba vezet, onnan az IKL elágazás a csehországi Kralupyba. Eddig Csehország a kőolajszükségletének jelentős részét a Barátság vezetéken keresztül Oroszországból szerezte be.
 

Ez is érdekelhet

Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.
Érdemes még a héten tankolni: erősen emelkedhetnek az árak
VilágGazdaság
Akár már a jövő héten jelentősen drágulhat a benzin.