Ugrás a tartalomra

Kikapott a DVTK a vendég Zólyomtól

Létrehozva
A rájátszásba jutásért harcoló DVTK Jegesmedvék 3-2-re kikapott a vendég Zólyomtól (Zvolen) a szlovák jégkorongliga keddi játéknapján.
Preview Image
DVTK Jegesmedvék - HKM Zvolen 2:3 | Mocsári László képgalériája

A második helyen álló szlovák csapat a 8. percben vezetést szerzett, és annak ellenére sokáig tartotta előnyét, hogy kétszer emberhátrányban volt az első harmadban. A szünet előtti hajrában egyenlített a Diósgyőr.

A folytatásban inkább a zólyomiak irányították a játékot, azonban Vas János révén a DVTK jutott előnyhöz. Ez csupán 51 másodpercig tartott, mert a Zvolen is eredményes volt, sőt, emberelőnyből jött a fordítás is.

A harmadik harmadban nem esett gól, így a Zólyom elvitte a három pontot, és a tabella élére állt.

A miskolciak változatlanul a tizedik, még éppen playoffot érő helyen állnak, ugyanakkor úgy előzik csak három ponttal a Besztercebányát (Banská Bystrica), hogy két összecsapással többet játszottak. A DVTK az utóbbi kilenc meccséből nyolcat elveszített.

Szlovák liga, alapszakasz:
DVTK Jegesmedvék-HKM Zvolen (szlovák) 2-3 (1-1, 1-2, 0-0)
---------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Flick (19.), Vas (31.)

Ez is érdekelhet

Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.
Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.