Ugrás a tartalomra

Középpontban a városüzemeltetés – fogadóórát tartott Hollósy András

Létrehozva
A találkozón elsősorban városüzemeltetéssel kapcsolatos feladatok kerültek fókuszba, de szó esett parkolási gondokról és útfelújításról is.

Kép
Fotó: Mocsári László

Fogadóórát tartott szerda délután Hollósy András alpolgármester. Az eseményre – ahogyan az megszokott – előzetesen sorszámot kellett kérni a városháza portáján. Ezúttal húsz miskolci lakos érkezett a fogadóórára, akik a városvezető tájékoztatása szerint leginkább városüzemeltetést érintő témákkal érkeztek. Ezen felül szó volt csapadékelvezetési problémákról, útfelújításról, és parkolási gondokról is.

– Fontos számunkra, hogy a városlakók, a választópolgárok közvetlen formában találkozzanak velünk, közvetlen formában próbáljunk meg segíteni az adott problémákon. Nem csak egy közösségi médiafelületen, nem csak a televízió által, vagy más sajtóorgánumok vonatkozásában, hanem megfoghatóvá tegyük a problémát, és érezzék azt, hogy ténylegesen, emberként törődünk velük – indokolta a fórum szükségességét Hollósy András, aki végül elmondta, terveik szerint a mostanihoz hasonló fogadóórát negyedévente tartanak majd az alpolgármesterek.

 

 

Ez is érdekelhet

Mesélő Erdő Óvoda - Waldorf kezdeményezés
Új óvoda indul Miskolcon
MiskolcOktatás
Tizenhét család fogott össze annak érdekében, hogy új Waldorf óvoda jöjjön létre Felsőhámorban.
Akad mit kerülgetni csütörtökön a város útjain
Miskolc
Nem érdemes megszokásból vezetni Miskolc útjain.
Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.
Simán kikapott a DVTK
MiskolcSport
Röplabda, női NB I Liga, rájátszás, B csoport, 3. forduló.