Ugrás a tartalomra

„Legkedvesebb helyem Miskolcon” – adventi rajzpályázat

Létrehozva
Jövő hét hétfőig van még lehetőség az alkotások leadására a Tourinform iroda „Legkedvesebb helyem Miskolcon” című gyerekeknek szóló rajzpályázatára. Az óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló játékra számos remekmű érkezett már. A legügyesebb alkotók nyereménye egy óriás plüssmackó és a Miskolc Bolt ajándékcsomagja.

Az adventi időszak az ünnepi készülődés, a közös alkotások időszaka. A várakozás ideje alatt nemcsak mézeskalácsok készülnek, hanem sok gyerek ragad ecsetet, ceruzát és készít maga örömére vagy családtagjai számára színes rajzokat. Miskolc turizmusmarketingért felelős szervezete, a Tourinform irodát is üzemeltető MIDMAR Kft. ezért is hirdetett ebben az időszakban rajzpályázatot a gyerekek számára. A felhívásban arra kérik az alkotni vágyó gyerekeket, hogy tetszőleges eszközzel örökítsék meg a számukra legkedvesebb miskolci helyet.

– Minden miskolcinak van kedvenc helye a városában. Biztosak vagyunk benne, hogy a gyerekek is bővelkednek olyan élményekben, amelyek Miskolc közismert vagy kevésbé közismert helyszíneihez kötődnek.  Kisvonatozás, családi sütizés, séta a Tündérkertben, strandolás vagy akár játszóterezés a függőkertben, mind olyan helyszínekhez köthetők, amelyek kedvenc helyekké válhatnak – mondta Orosz Eszter, a MIDMAR Kft. ügyvezetője. – Arra bíztatjuk a gyerekeket, rajzolják vagy fessék le a számukra legkedvesebb miskolci helyet és alkotásukat juttassák el hozzánk a Tourinform irodába – tette hozzá.


Az elkészült alkotásokat december 13-ig, Luca napjáig lehet leadni vagy postai úton eljuttatni a Tourinform Miskolc irodába (3530 Miskolc, Széchenyi utca 16.). A pályamunkán a nevet, az életkort és egy e-mail címet kell megjelölni, amin keresztül értesítés küldhető a nyertesnek.

 A három fős szakmai zsűri korosztályonként 1-1 fő díjazottat választ (korosztályok: 3-6, 7-10, 11-14 év). A legszebb rajzok készítői a Miskolc Bolt jóvoltából egy-egy ajándékcsomagot és óriás plüssmackót nyernek.

Részletes játékszabályzat.

Ez is érdekelhet

Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.
Hollósy András: Kétmilliárd forintot vesz el a miskolci nyugdíjasoktól a Tisza-kormány
Miskolc
A miskolci FIDESZ-KDNP-Pont MI-frakciószövetség sajtótájékoztatót tartott a helyi nyugdíjasokat is érintő jövőbeli változásokról péntek reggel, a Szent István téren.
Képgaléria
Határtalan napok - kiállításmegnyitó a Nagyszinház emeleti társalgójában
Útjára indult a Határtalan Napok, Araddal az élen
MiskolcKultúra
Dupla kiállításmegnyitóval kezdődött a Határtalan Napok csütörtök este a Miskolci Nemzeti Színházban. Simó Margit aradi képzőművész Dante illusztrációk és a Komlóstetői Református Általános Iskola Magyar vagyok – Határtalanul című rajzpályázatának alkotásaiból nyílt tárlat.
Összeütközött két autó Miskolcon
MiskolcBaleset
A Kabar és a Kórház utca kereszteződéséhez vonultak a tűzoltók.