Ugrás a tartalomra

Legóban is a legjobbak - remekeltek a miskolciak a nemzeti döntőben

Létrehozva
A FIRST LEGO League Challenge verseny nemzeti döntőjében a harmadik helyen végeztek.

Ezzel pedig a Földes Ferenc Gimnázium növendékei a nemzetközi megmérettetésbe bejutottak - tudtuk meg a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesület Facebook-oldaláról.

"A baráti versengés adja a FIRST LEGO League Challenge szívét, mely során az akár 10 fős csapatok ringbe szállnak kutatás, problémamegoldás, kódolás, mérnöki tervezés terén és felépített LEGO robotukkal végighaladnak a robotverseny küldetésein. A csapatok emellett az Innovációs projekt keretében valós problémákra keresik egyedi megoldásukat" - olvasható a szervezők oldalán.

Kép
Juhász Ákos korábbi felvétele a csapatról

Csapattagok:

Kovács Mátyás Tivadar (7. B),

Pocsay Bence Máté (8. B),

Vascsák Vince (8. B),

Pusztai Zsombor (10. B),

Szlivka Mihály (10. B)


Felkészítőik:

Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia, Dr. Körei Attila, Takács Imre

(Szerkesztőségünk értesülései szerint a nemzeti döntőn négy miskolci csapat vett részt: a Földes mellett az Infoklaszter-Navigátor csapat, a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum, valamint a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Utóbbi két oktatási intézmény egyébiránt megszerezte az "Áttörés", illetve a "Feltörekvő csapat" különdíjakat.)

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.