Ugrás a tartalomra

Május végére „kint lehetünk a vízből” Orbán Viktor szerint

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 16. péntek 09:36
A következő hat hét döntő lesz a miniszterelnök szerint, de május végére kint lehetünk a vízből. Orbán Viktor optimista, szerinte a teraszok nyitása szimbolikus jelentőségű.

Az óvatosság és a fokozatosság miatt döntött úgy a kormány a héten, hogy a középiskolások mellett a felső tagozatosok se menjenek még vissza az iskolába jövő hétfőtől – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban péntek reggel, írja a Telex.

Idézik a kormányfő szavait: mindig nehéz újraindítani az iskolákat, mert van, aki már dolgozni szeretne, más pedig még ellenzi a nyitást. A döntésnél fontos volt a bölcsődékben tapasztalt helyzet, az utolsó tíz napban már jóval több gyereket vittek bölcsődébe, mint korábban. Figyelembe vették azt is, hogy a 14 éven aluli gyerekek közül összesen 27-en vannak koronavírus miatt kórházban és ketten lélegeztetőgépen.

Orbán szerint meg kellett tenni ezt a lépést, hogy a szülők mihamarabb vissza tudjanak térni a munkába. Aki azonban nem szeretné iskolába vinni a gyerekét, az igazgatóhoz fordulhat, a kormányfő szerint ők tudják a legjobban eldönteni, hogy mi szolgálja a diákok érdekeit. Kevesebb pedagógus jelentkezett oltásra, mint Orbán várta, de külön is kérte tőlük, hogy segítsék az ország védekezését.

Orbán szerint nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy a beoltható nyolcmillió ember fele megkapja az első adag vakcinát. A következő hat hét döntő lesz, meg tudják duplázni a beoltottak számát.

Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy kiestek a Janssen-vakcinák, a kormány elrendelte, hogy ezeket a vakcinákat külön is vizsgálják ki Magyarországon, éppúgy, mintha keleti lenne. „Látni akarjuk a gyárat, látni akarjuk, mi történik, mert nagyon riasztók a hírek” – fogalmazott a miniszterelnök.

Mindent megtesznek, hogy pótolják a kieső vakcinákat, ő arra számít, hogy „május végére kint vagyunk a vízből”. Az oltási programot Magyarország legnagyobb logisztikai műveletének nevezte a második világháború óta.

Orbán szerint kialakult egy tévképzet a nyájimmunitásról. Sokan azt hiszik, hogy ha a társadalom 60-70 százalékát beoltották, akkor már mindenki védett lesz, és meg lehet úszni az oltást. „Senki nem ússza meg: vagy beoltatja magát, vagy meg fog fertőződni” – jelentette ki a miniszterelnök. Mint fogalmazott, egyéni felelősség és egyéni védelem van.

Nem véletlenül építik a háziorvosokra az oltási programot, ugyanis Orbán szerint a legnagyobb tekintélyük nekik van. Azt javasolta, hogy bátran forduljon a háziorvosához, akinek kérdése van az oltásról, mert ők mindent tudnak.

A teraszok nyitását szimbolikusnak nevezte. Azt is elmondta, hogy a következő két évben összesen ötezermilliárd forintot biztosítanak a gazdaság fellendítésére. Tartják azt az ígéretet, hogy több munkahely lesz az országban, mint a járvány előtt. Orbán azt mondta, ő már látja az esélyt, hogy ismét mindenki talpra áll.

Olvasnivaló