Ugrás a tartalomra

Még nem késő, hogy megmentsék

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. augusztus 25. kedd 14:24
Szinte egyedülálló az országban a Miskolctapolcán található Sziklakápolna, ami a Római Katolikus Egyház birtokában van. Az épület nagyon régóta vizesedik, ez pedig látszik a falain. A hívek szeretnék rendbe tenni, míg nem lesz nagyobb a baj.
Sziklakápolna Miskolctapolcán - fotó: Mocsári László

Jótékonysági verses előadást szervezett a Versbarátok köre vasárnapra Mária országa címmel, amit a délelőtt 10 órai mise után hallgathattak meg az érdeklődők.

– A Jézus Szíve tiszteletére szentelt Sziklakápolna megálmodója, Szabó Pius ferences szerzetes abból indult ki, hogy a magyarok között a történelem folyamán sokszor folyt életeket is követelő viszálykodás – magyarázta Sedon László hejőcsabai plébános, aki elmondta, a kápolna 1935-re készült el.

– Bízunk benne, hogy a szentély középpontjába állított Jézus Szíve-szoborból áramló szeretet megbékíti az embereket – mondta az atya, aki elárulta, az egyházközségnek nincs anyagi forrása a kápolna állagmentésére.

A Sziklakápolnában minden vasárnap délelőtt 10 órától tartanak szentmisét, amin a turistákon kívül a helyi közösség kicsiny része is jelen van. Egyikük, Pataky András nem akármilyen ősökkel büszkélkedhet. – Az én nagyapám adományozó volt, mikor épült a kápolna. Magam is szívesen és rendszeresen járok ide. Néhány évvel ezelőtt fedeztük fel, hogy a talajvíz megjelent a falakon. Szakmám szerint geológus vagyok, felmértem az épület állapotát. A csapadékvíz-elvezetők kialakítására, főleg a kápolna feletti területre, és a meglévők helyreállítására lenne szükség a komoly építészeti beavatkozás mellett, hogy ne legyen nagyobb a baj – mondta.

A miskolctapolcai Sziklakápolnát sok turista nézi meg látványosságként, mert az országban csak Budán található hasonló sziklába vájt kápolna a pálosoknál.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!