Ugrás a tartalomra

Meghalt a Népkertben megvert idős ember

Létrehozva
Október 11-én, vasárnap számoltunk be arról, hogy azon a héten szerdán a Népkertben egy huszonhét éves férfi megvert egy hetvenkét éves idős embert. A rendőrség még vizsgálja, hogy az akkor keletkezett sérüléseibe halt-e bele a sértett.
Kép

Információink szerint a rendőrség újabb szakértői vizsgálatot indít a hetvenkét éves férfi halála miatt. Ki kell deríteniük, hogy van-e ok-okozati összefüggés a verés és a halál között. Amíg ez nem történt meg, gyilkosságért nem indíthatnak eljárást a vétkes ellen. A jelenlegi eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytatják.

Korábban írtuk, hogy a bántalmazót a rendőrök azonosították, másnap elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. A férfi péntek délben önként megjelent meghatalmazott védőjével a főkapitányságon.

A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény vonatkozásában részben beismerő vallomást tett. L. Ádámot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette.

Ez is érdekelhet

A felelős állattartásról tanultak a diákok az állategészségügyi telepen
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Állategészségügyi Telepre látogattak ki csütörtökön a Szemere Bertalan Technikum tanulói azzal a céllal, hogy megismerkedjenek az ott végzett munkával és a sok gazdára váró kutyussal.
Képgaléria
fotó: Mocsári László
Természetközeli nevelés a zöldszíves miskolci óvodában
MiskolcOktatásKörnyezet
Elnyerte a Zöld Szíves Óvoda címet a MIÓVI Leszih Andor úti tagintézménye, az ezt igazoló táblát a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom elnöke adta át csütörtökön Miskolcon.
Elkezdődött a komposztkeretek kiosztása a Városházán
MiskolcKörnyezet
Csaknem hatvanan vehetik át ingyenes komposztkeretüket csütörtökön a miskolci Városháza aulájában és még további alkalmakon is lesz osztás.
Jótékonysági fotózás és nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Miskolc
Már a 247. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal.