Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a szűrés az oktatási intézményekben

Miskolc TV/minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 25. szerda 16:18
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei iskolákban, óvodákban és bölcsődékben is elkezdődött a dolgozók szűrése. A koronavírus gyorstesztek elvégzésében ezeken a helyeken a kormányhivatal segíti a munkát. Mintegy 651 helyszínen csaknem 11 ezer ember tesztelését végzik el a héten. A pedagógusokon kívül országszerte célzott, csoportos tesztelés indult az egészségügyi és szociális dolgozók körében is. Esetükben a vizsgálatokat házon belül kell elvégezni – a teszteket a kormányhivatal biztosítja. Szerdán megérkezett Miskolcra a szükséges számú teszt.
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A Lévay József Református Gimnáziumban egy helyiséget jelöltek ki a koronavírus gyorstesztelések elvégzéséhez. Maszk, arcpajzs, védőköpeny, gumikesztyű – a teszteléseket és adminisztrációt egy hatfős csapat végezte. A hatosztályos gimnázium tanárai önkéntesen jelentkezhettek a szűrésre. A 63 pedagógusból több mint 30-an éltek a lehetőséggel. Ábrám Tibor igazgató elmondta, félórás beosztással dolgoznak. – 15 kollégát hívtunk félóránként. Körülbelül 2-3 percet vesz igénybe egy ilyen gyorsteszt a tájékoztatás alapján és így nincs olyan nagy torlódás. Tehát valamennyit várniuk kell, mert egy negyedórán belül a teszt eredménye is elkészül.

A célzott, csoportos tesztelések a Lévayn kívül is elkezdődtek. B.-A.-Z. megyében az iskolai, óvodai, valamint a bölcsődei dolgozók szűrését a kormányhivatal szervezi. Tájékoztatásuk szerint mintegy 651 helyszínen csaknem 11 ezer ember tesztelését végzik el a héten. A feladatot több mint 50 tesztelési csapat – mintegy 90 kormánytisztviselő részvételével – hajtja végre. És csaknem 90 orvostanhallgató, illetve egészségügyi hallgató veszi le a mintákat.

A pedagógusokon kívül az egészségügyi és szociális dolgozók tesztelését is elrendelte a kormány. Esetükben azonban a vizsgálatokat házon belül kell megoldani.

Alakszai Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja úgy nyilatkozott, tekintettel arra, hogy ezek a szociális intézmények rendelkeznek egészségügyi személyzettel, így ezen intézményeket tesztekkel a kormányhivatal látja el. – Magát a tesztelést azonban a szociális intézmények a szerződött orvosokkal, illetve egészségügyi személyzettel végzik – mondta, majd hozzátette, a tesztek mennyisége minden esetben a dolgozói létszámhoz igazodik.

Ez azonban a hét elején még nem feltétlenül volt így Miskolc alpolgármestere szerint. A szociális ellátási területen a bentlakásos intézményekben ugyanis 281-en dolgoznak, a kormányhivatal viszont csak 175 darab tesztet biztosított. Ez azt jelenti, hogy a dolgozók jelentős részét nem tudták a hét elején letesztelni. Ez nehéz helyzet elé állította az önkormányzatot. – Ezért mi úgy döntöttünk, hogy az Őszi Napsugár Otthonban lévő valamennyi dolgozót teszteljük – mondta Varga Andrea. – Hiszen ott elkezdtük a tesztelését az ellátottaknak is, mert csak így biztosítható, hogy azoknak az ellátottjainknak, akik jelenleg még nem produkálnak tüneteket, de esetleg már pozitívak, elkülönítve, biztonságban lehessen megoldani az ellátásukat.

Az Őszi Napsugár Otthon lakóinak tesztelését egyébként az önkormányzat saját forrásból finanszírozza. Varga Andrea hozzátette, bízik benne, hogy a következő időszakban elegendő tesztet kapnak majd a kormányhivataltól ahhoz, hogy további öt bentlakásos intézményben dolgozó szakemberek tesztelése is megtörténhessen.

Szerdán kaptuk a hírt, hogy minden teszt megérkezett Miskolcra, így már mindenkit le tudnak tesztelni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!