- A Miskolci Egyetem egyik legfontosabb célja, hogy minél több tehetséges fiatal találkozzon az egyetemi világgal - emelte ki az együttműködés kapcsán Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. - Ehhez azonban többek között arra van szükség, hogy az egyetemünk szélesítse kapcsolatrendszerét minden olyan szervezet és esemény irányába, amely a fiatalok számára vonzó. Ezért ott kell lennünk mindenütt, ahol a fiatalok jelen vannak. Ezért leszünk jelen a DVTK Stadionban a Diósgyőrfeszten, és ezért szeretnénk együttműködni minél többször a DVTK-val.
A Miskolci Egyetem és a fesztiválszervezők közt létrejött együttműködésnek köszönhetően az egyetem nappali tagozatos hallgatói, diákigazolványuk bemutatása mellett 50%-os kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt a helyszínen.
Megtalálták a „közös hangot"
Ez is érdekelhet
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
Három pontos diósgyőri siker
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.
Argentínai képeslapok
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.