Ugrás a tartalomra

Megújult a Bortanya, az Avasi Borangolás egyik központi helyszíne

Létrehozva
A csütörtöktől szombatig tartó VIII. Avasi Borangolás egyik központi helyszíne lesz a kívül-belül megújult Bortanya. A beruházás a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projekt részeként bruttó 153 millió forintból valósult meg.
Kép
Fotó: Parai Roland

Az Avasi Borangolás évről évre egyre több látogatót vonz, maga a helyszín is nagyon különleges, hiszen szinte Miskolc belvárosában, az Avas oldalában tartják, ahol több mint nyolcszáz pince és borház található, amik háromszáz-négyszáz évesek. Ezek közül egy, a csaknem kétszáz négyzetméteres Bortanya, amelyet 2015-ben vásárolt meg Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata azzal a céllal, hogy az avasi borkultúra bemutatására alkalmas turisztikai központot hozzon létre.

Kép

Kriza Ákos polgármester a bejáráson elmondta, ezzel kezdődött el a Történelmi Avas fejlesztése. – Mindig azokat a fejlesztéseket kell priorizálni, amelyek a város szempontjából kiemelt értékek, sőt, más városok szempontjából is egyedülállóak. Ez a lehetőség ugyanis, amit a Történelmi Avas itt, Miskolc belvárosában nyújt, ez sehol nincsen Magyarországon, de Európában sem – mondta a polgármester, aki beszélt a további fejlesztésekről is, ami tartalmazza majd a főtér és a kilátó felújítását, a sétányok, lépcsősorok megújulását, a közvilágítás és kilátóhelyek kialakítását a sétányok mentén, valamint az Avasi református templom tetejének teljes felújítását. – A fejlesztés érinti a helyszíneit a nemzetközi hírű Borangolásnak, amin ma már jelentős százalékban vannak külföldiek, akik hírét viszik a programnak és a városnak – mondta Kriza Ákos, aki úgy fogalmazott, a Bortanya fejlesztése jelentős, és a többi fejlesztéssel kiegészülve a turisztikai célpontok közé emeli Miskolc belvárosát.

Kép

A Bortanya felújításához szükséges forrást a „Történelmi Avas turisztikai fejlesztése” című projektből biztosította az önkormányzat. Az épületben kialakítottak egy földszinti látogató központot, amely konferenciákon kívül rendezvények, valamint kiállítások helyszíne. Kiépítettek egy konyhát, amely a bor és gasztronómia élvezetéhez biztosít megfelelő kiszolgáló helyiséget. A mindig is borozóként üzemelő épületrésznek visszaadták eredeti funkcióját. Az 1-es számú pinceágban pedig kiállítási installációt rendeztek be, mely az avasi borkultúra tárgyi, írásos és fotódokumentációs, interaktív megismerésére ad lehetőséget. Valamint ugyancsak a régi időket idéző, igazi avasi pinceborozó bemutatót is készítettek a Bortanya vendégeinek.

Kép

A tradicionális miskolci pincekultúra hagyományainak újjáélesztését is célzó Avasi Borangolóra idén is három napon keresztül várják a látogatókat. Kis Attila, az Avasi Borbarátok Egyesület alapító tagja elmondta, csütörtökön szakmai nappal, előadásokkal, borversenyekkel kezdődik az Avasi Borangolás a Bortanyán. – Pénteken és szombaton az avasi pincesor teljes területén, Kisavastól a Nagyavasig nyitnak a pincék és borházak, helyi gazdák és országosan ismert borászok kínálatával, gasztronómiai ínyencségekkel, és jobbnál jobb zenekari koncertekkel – foglalta össze Kis Attila, aki úgy nyilatkozott, az Avasi református templomban Tóth Vera koncertje lesz, két új színpadon pedig jazz- és rockkoncertek várják a borangolókat, akik megszokott kristálypoharaikból több mint hetven borászat nedűit kóstolhatják meg. A szervezők idén ráerősítenek a prózára, így Soma mama gésa és Csernus Imre elmélkedésein is részt vehetnek az érdeklődők, a családosok gyermekei pedig több helyszínen is számíthatnak érdekes foglalkozásokra, akár matricagyűjtésre is.

Kép

Az Avasi Borangolás rendezvényei díjmentesek.

Projekt azonosító száma: TOP-6.1.4-15-MI1-2016-00005 
Projekt címe: Történelmi Avas turisztikai fejlesztése
A projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Elnyert támogatási összeg: bruttó 1,5 milliárd forint 
Támogatás mértéke: 100%
Kedvezményezett: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek: Miskolc-Avasi Református Egyházközség, Miskolci Zsidó Hitközség, Avasi Zarándoklat Egyesület 

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A székely autonómiáért lobogott az őrtűz Miskolcon
Fellobbantak az autonómia lángjai a Kálvária-dombon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Székely Autonómia Napja alkalmából vasárnap este ismét fellobbantak az őrtüzek Miskolcon, a Kálvária-dombon. A rendezvény a határokon átívelő összetartozás szimbóluma, amelyhez a város idén is csatlakozott.
Ehet erdő Szeleta szerelvény gasztroexpressz
Asztalra került a természet a Bükkben
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A természet ezúttal nemcsak díszlet volt, hanem maga a menü is. Október 26-án különleges gasztroexpressz indult a miskolci Szeleta Park Látogatóközpont elől. A résztvevők a Bükk ehető kincseit fedezhették fel vasárnap egy vadnövénykutató és kóstoló túra során.
szezonzáró őszi séta Avasi Arborétum Miskolc/Dr. Adorján Imre Fenyőkert
Miskolc rejtett csodája: ezért özönlöttek vasárnap a miskolciak az Avasi Arborétumba
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Az Avasi Arborétum Fenyőkertjében egy utolsó sétával búcsúztatták a színek évszakát a fenyők árnyékában.
Kozmix
Retro láz Miskolcon: Kozmix-os buli a Rockwell Klubban
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvárCelebhírek
Kozmix Miskolcon, döngött a ház. A Rockyban mindenki őrült ritmust rázott.