Ugrás a tartalomra

Mennyibe kerül az egyetem elvégzése? Készüljünk fel!

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. május 11. szerda 19:08
Az egyetemi diploma szinte felér egy belépővel a jobb munkahelyekre. Nem csoda, hogy minden felelős szülő szeretné lehetővé tenni gyermeke számára a felsőoktatási képzésben való részvételt. De vajon felmértük-e, mekkora anyagi terhet ró ez a családra? Hogyan tudjuk előteremteni a szükséges összeget? (Támogatott tartalom.)
Forrás: Freepik

Hazánkban, ahogy nemzetközi téren is egyre inkább elvárás az egyetemi diploma a jobban fizető munkahelyeken. A diplomáig vezető út azonban hosszú: nem csak sikeres felvétel, majd kitartó tanulás szükséges hozzá, hanem az anyagi feltételeit is elő kell teremteni. Érdemes tehát tudatosan felkészülni erre az időszakra, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetésként a növekvő költségek. Cikkünkben áttekintjük, mekkora összeget jelenthetnek a családnak az egyetemen töltött évek, és hogyan lehet ezt finanszírozni. 

Az első fontos kérdés, hogy állami ösztöndíjjal támogatott vagy önköltséges képzési formára veszik-e fel gyermekünket. Önköltséges esetén félévente 150-370 ezer forint tandíjjal kell számolnunk, attól függően, hová iratkozott be a fiatal. 

A legtöbb szakon természetesen vannak állami finanszírozású helyek, ezt magasabb felvételi pontszám eléréséért, majd a jó tanulmányi eredményért kaphatják meg a hallgatók. Ugyanakkor fontos tudni: a támogatást minden egyes félévben ki kell érdemelni, és ha nem teljesít jól a fiatal, a következő félévben már átcsúszhat az önköltséges formába. 

A tandíjon túl további költségekkel is számolnunk kell: gólyatábor, a mindennapi utazás, étkezés, tankönyvek, jegyzetek, és természetesen egy jól működő laptop. 

Amennyiben nincs még a fiatalnak nyelvvizsgája, így ennek költségeivel is kalkulálni kell. Egy alapos, a nyelvvizsgáig eljuttató, több éven át tartó nyelvi képzés többszázezer, akár milliós összegbe is belekerülhet. A nyelvvizsga megszerzése alól pedig nincs kibúvó: 2022-től megszűnt covid-19 miatt bevezetett nyelvvizsga-amnesztia. Vagyis már nem létezik a korábbi könnyítés, mely szerint a hallgatók a rendkívüli helyzetre való tekintettel nyelvvizsga nélkül is megkaphatták a diplomájukat. 

A harmadik nagy tétel pedig a lakhatás lesz, amennyiben szükség van rá: egy egyszobás garzon bérleti díja Miskolcon 80.000 Ft-nál kezdődik, ehhez jön még a rezsiköltség. Ha többen bérelnek nagyobb lakást, úgy kedvezőbb lesz az egy főre jutó ár, hiszen megoszlanak a költségek. 

Az egyetemi évek várható költségeiről szakértői cikkünkben részletesen beszámolunk, és kidomborítjuk az egyes szakok, illetve egyes városok közötti különbségeket. Ha egyetemre készülünk, érdemes végigböngészni. 

Jelen cikkünkben vázlatosan, egy konzervatív számítással mutatjuk meg, körülbelül milyen összeggel érdemes számolni. Ugyanakkor fontos tudni: az infláció emelkedése sajnos tovább mozgathatja felfelé az árakat, így könnyen növekedhetnek a költségek a jövőben.

 

Egyetemi évek átlagos költségei 7 félév alatt

Tandíj

2,1 millió forint

Lakhatás (albérleti szoba)

2,1 millió forint

Közlekedés

300.000 forint

Tanuláshoz kapcsolódó költségek

157.500 forint

Szórakozás, ruházkodás, étkezés

1,2 millió forint

Nyelvvizsga díj (órák nélkül)

30.000 forint

Összesen

5.887.500 forint

Miből lehet az egyetemi képzést finanszírozni? 

Mielőtt teljesen elkeserednénk, nézzük át, milyen lehetőségeink vannak, hogy előteremtsük a fenti nagyobb összeget.

Szerencsére erre nem egy összegben, hanem a képzés teljes időtartama alatt lesz szükség. Persze nagyon nagy teher úgy belevágni egy egyetemi képzésbe, hogy nem tudjuk, lesz-e anyagi forrásunk befejezni azt. Éppen ezért fontos az előrelátás – akinek ilyen tervei vannak, mielőbb kezdjen el megtakarítani ennek érdekében. 

Ha a diák vállalja a költségeket

Amennyiben a költségekbe az egyetemista is beszáll, leginkább két választása van. Az első az, hogy munkát vállal az egyetem mellett – erre hazánkban minden lehetősége meg is van. Ráadásul jelenleg 25 éves koráig nem kell személyi jövedelemadót fizetnie, tehát szinte teljes egészében megkapja a bruttó bérét. 

Fontos azonban odafigyelni, hogy a pénzkereset ne menjen a tanulás rovására. Egyrészt célszerű olyan munkát vállalni, amely valamiképpen kapcsolódik a tanulmányokhoz, másrészt érdemes csak részmunkaidőben végezni ezt, hogy maradjon idő az egyetemre is. Ki kell emelni, hogy a felsőoktatási tanulmányok melletti munkavégzés komolyan megterhelő lehet, és egyes szakokon a tananyag mennyisége miatt gyakorlatilag lehetetlen. 

A másik lehetőség a diákhitel felvétele. Ennek előnye, hogy a pénz hamar rendelkezésre áll, és teljesen lefedi a költségeket, így aztán a képzés ideje alatt nem kell az anyagiak miatt aggódni. Azonban óriási hátránya, hogy azonnal adóssággal kezdi a fiatal az életét. Ez nem csak lelki terhet jelent, hanem a pályakezdő fizetésből számos esetben nehéz kigazdálkodni a törlesztőrészleteket.

Ha a szülő finanszírozza a képzést

Amennyiben a szülő úgy dönt, hogy kifizeti a képzést, jó, ha erre már évekkel korábban felkészül. Hiszen ebben az esetben nem fogja megrengetni ez a nagy kiadás a családi kasszát.

A gyermek minél fiatalabb korában célszerű elkezdeni a továbbtanulására való takarékoskodást. A jelen inflációs környezetben persze oda kell figyelni, hogy hogyan is takarítunk meg, hiszen a családi széfben vagy a befőttesüvegben csak egyre romlik a pénz értéke. 

Szerencsére számos gyermekeknek szánt megtakarítási termék létezik a hazai pénzügyi piacon. Érdemes tájékozódni, hiszen ezek segítségével az összegyűjtött pénz szépen tud szaporodni.

Mikortól és mennyit érdemes félretenni? 

A havi összeget egy gyermeknél a megtakarítási kalkulátor segítségével könnyen kiszámolhatjuk. Például ha a gyermek 6 éves korában elkezdünk félretenni havi 20.000 forintot, 18 éves korára több mint 4 millió forintot gyűjthetünk össze, miközben a mi befizetéseink összege csak 2,88 millió forint volt. 

Látjuk tehát: a jövő biztonságáért most van lehetőségünk tenni. Habár a jelenlegi gazdasági környezet teljesen kiszámíthatatlan, minden pénzügyi szakember tudja, hogy ilyenkor a legfontosabb megtakarítani. A megszerzett tudás olyan érték, amit sosem vehetnek el tőlünk. Talán ez az egyik legértékesebb útravaló, amit a gyermekünk számára adhatunk.

További hírek

Olvasnivaló