Ugrás a tartalomra

Mészöly Anna a Junior Prima Díjat is bezsebelte

Létrehozva
Öt fiatal művészt ismertek el Junior Prima Díjjal színház-, film- és táncművészet kategóriában, közük a miskolci teátrum színésznőjével.
junior

2024-ben tizenhatodik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, a mostani jutalmazottakkal együtt eddig már 116 fiatal magyar tehetségnek ítélték oda az elismerést - emlékeztet a kultúrával foglalkozó Fidelio magazin.

Az idei díjátadót szeptember 12-én tartották, amelyen az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a kiválasztott tehetségeknek. A díjazottakat negyvenkilenc jelölt közül választotta ki a hattagú zsűri, Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színművész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színművész-rendező, a Vígszínház igazgatója - írják.

Kép
A Junior Prima Díj színház-, film- és táncművészeti kategóriájának 2024-es díjazottjai (Fotó/Forrás: Junior Prima Díj)

 

A 2024-es díjazottak:

  • Borsi-Balogh Máté, a budapesti Örkény István Színház tagja
  • Kovács Tamás, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja
  • Márkus Luca, a Vígszínház tagja
  • Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház tagja
  • Nagy Ilka Janka vágó

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.