Ugrás a tartalomra

MIHŐ: váratlan meghibásodás miatt elhúzódott a távhőszolgáltatás helyreállítása

Létrehozva
A tervezett határidő előtt egy hónappal megtörtént az új távfűtési vezetékpár üzembehelyezése az Avason, a II-es ütemben azonban váratlan meghibásodás történt, egy beragadt szerelvény miatt az Áfonyás, a Gesztenyés és a Szentgyörgy utca páratlan oldalán csak este 11 órától tudták biztosítani a fűtést és a melegvizet.

A teljes avasi városrészt kiszolgáló körülbelül ötven éves távfűtési vezetékpár Csermőkei út menti szakaszán a MIHŐ Kft. szakemberei az elmúlt évek során többször végeztek hibaelhárítást.

– Ezen munkák ideje alatt a fűtés- és melegvíz-szolgáltatást mindvégig fenntartottuk, azonban a feltárást követően láthatóvá vált, hogy a vezeték hosszabb szakaszán jelentős mértékű korrózió van, ezért – a hosszútávú üzembiztonság érdekében – szükségessé vált ennek a szakasznak a cseréje – mutatott rá Kovács Tamás, a MIHŐ Kft. szolgáltatási igazgatója.

Ismertette azt is, hogy a MIHŐ Kft. megbízásából a SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. megkezdte a városrészt kiszolgáló, 1970-es években létesített távhő-vezetékpár cseréjét egy körülbelül ötszáz méteres szakaszon.

A beruházás komoly előkészítést igényelt: a tervezés és a közbeszerzési eljárások (csővezeték-szállítás és kivitelezés) sikeres lefolytatását követően új, korszerű és energiatakarékosabb, közvetlenül a földbe fektethető, előreszigetelt acél csővezetéket építettek be.

– Elsődleges célunk volt, hogy a vezetékcserét a meglévő nyomvonal fölött, az üzem fenntartásával valósítsuk meg, mert ez a műszaki megoldás lehetővé tette, hogy csak a régi és új rendszerek közötti átkötés idejére kelljen a szolgáltatást szüneteltetni – hangsúlyozta Kovács Tamás. – Az új vezeték üzembevételének tervezett határidejét november 15-re tűztük ki. Nagyon komoly erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy az új vezeték üzembehelyezését egy, a gerincvezetéken meghibásodott szerelvény cseréjével egyidőben el tudjuk végezni, és még a téli hideg beköszönte előtt, és csak egyszer kelljen a szolgáltatást szüneteltetni.

Október 20-án, csütörtökön – a tervezett határidő előtt egy hónappal – megtörtént az új távfűtési vezetékpár üzembehelyezése. A szolgáltató előre tájékoztatta arról a lakosságot, hogy délelőtt 10 órától várhatóan este 6 óráig szünetelni fog a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás az Avason. Az Avas I-es és III-as ütemében a szolgáltatást a meghirdetett időpontnál kicsit később, 7 óra körül sikerült visszaadni.

Az Avas II-es ütem üzembehelyezése közben azonban váratlan meghibásodás történt, egy beragadt szerelvény miatt az Áfonyás, a Gesztenyés és a Szentgyörgy utca páratlan oldalán csak este 11 órától tudták biztosítani a fűtést és a melegvizet.

A szolgáltató az ebből fakadó esetleges kellemetlenségért ezúton is elnézést kér az érintettektől.

– Az utóbbi időben az elöregedett vezetékhálózat mellett komoly erőfeszítést igényel a MIHŐ Kft. szakemberitől a megnövekedett üzemzavaros események kezelése. Erőfeszítéseink eredményeként sikerül azt biztosítani, hogy a jelentősen megnövekedett meghibásodások ellenére a fogyasztói szolgáltatáskiesések, zavarok száma viszonylag kismértékben növekedett. Természetesen a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szolgáltatásból kieső idő a lehető legkevesebb legyen – emelte ki a szolgáltatási igazgató.

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.