Ugrás a tartalomra

MiNap-indító (2023.03.25.) - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. március 25. szombat 07:49
Nem pont ilyen hétvégéről álmodtunk...

Időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) napi előrejelzése szerint eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, majd délutántól szakadozik, csökken a felhőzet, estére pedig szinte mindenütt kiderül az ég. Délelőtt többfelé kell esőre, záporra számítani, elsősorban északkeleten egy-egy helyen zivatar is kialakulhat. A déli órákra a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik, majd késő délután a legtöbb helyen eláll az eső. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé élénk, több helyen erős lesz. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Levegőminőség

Városszerte jó, illetve kiváló a levegő minősége a pmmonitoring.hu szombat reggeli adatai szerint. 

Útinform

A Városgazda közlése szerint az alábbiakra kell készülni a miskolci utakon:

Útlezárás:
A Meggyesalja utcára a Reményi Ede utca – Rácz György utca között, kizárólag a lakó és az oda irányúló célforgalom behajtása engedélyezett. A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.

A jelzőlámpák a Petőfi utca 1-3. szám előtt, a Kálvin J. utca - Erzsébet tér nagy parkolónál, illetve a Meggyesalja u. – Rácz Gy. utca kereszteződésében sárgán villognak.

Félpályás terelésre lehet számítani:
Árvácska u. 29.
Bellervölgy u. 12.
Dorottya u. 6.
Előhegy u. 14-16.
Gizella u. 1.
Hunyadi u. 58.
Melinda u. 10.
Mikes Kelemen u. 4.
Nyár u. 18.
Negyvennyolcas u. 3-5.
Pillangó u. 12.
Selyemrét u. 2
Szarkahegy u. 16.
Szentpéteri kapu 95 fölött Katowice utcában
Szentgyörgy u. 47.
Vasöntő u. 5.

Horoszkóp

Kos
Bárhogyan próbálsz halogatni is egy döntést, most állást kell foglalnod, és tudod, hogy bármit mondasz is, lesz majd, akinek nem tetszik a válasz. Nem tudsz mindenkinek megfelelni, felelj meg legalább önmagadnak.

Bika
Ideje tiszta vizet önteni a pohárba, mert miközben ti kínosan kerülgettetek egy kérdést, valaki kihasználta a csendet, és a háttérben eléggé összekuszálta a szálakat. Csak akkor tisztázhatod a dolgot, ha felemeled a szavadat.

Ikrek
Az állandó rohanás nem csak a kapcsolataidnak, az egészségednek sem tesz jót. Fordíts ma egy kis figyelmet saját magadra, próbáld meg megtalálni önmagadat, és pihenj egy kicsit, hogy minden tekintetben jobban érezd magadat.

Rák
Szeretnél időt hagyni magadnak arra, hogy megemészd azt, ami az elmúlt napokban történt, de olyan sok dolgod van, hogy nem biztos, hogy erre marad időd. Az is lehet azonban, hogy direkt menekülsz a szembenézés elől.

Oroszlán
Úgy érzed, végre sikerült úrrá lenni a teendőiden, nem nyomasztanak a határidők, és ez segíthet abban, hogy egy kicsit fellélegezz. Engedd szabadjára a kreatív energiáidat, mert erre régen nem volt lehetőséged.

Szűz
Alaposan gondold át, mit akarsz mondani, mielőtt megfogalmazod azt, mert lesz, aki kritikával illeti majd minden szavadat. Fel kell készülnöd arra, hogy megvédd a véleményedet.

Mérleg
Sikerült mindent elrendezned időben, így most semmi nem zavar meg, amikor egy kicsit kikapcsolódnál. A romantikára is szánj időt, de figyelj oda önmagadra, és a belső békéd építésére is.

Skorpió
Azt hihetted, hogy már kifutottál az időből, és valaminek a végére pont került, te pedig nem tudtad elrendezni a dolgot, de még kiderülhet, hogy semmi nincs veszve, csak gyorsan kell összeszedned magadat.

Nyilas
Valaki megbízik benned, és te nem szeretnél csalódást okozni neki, de azt is érzed, hogy túl nagy rajtad a nyomás, és inkább már menekülnél a felelősség alól. Nyilasként hűséges és megbízható vagy, de rosszul viseled a kötöttségeket.

Bak
Nem szereted, ha mások mondják meg, mit tegyél, vagy mit gondolj, most mégis úgy érezheted, egyszerűbb lenne valaki más tanácsait követni. Ez azonban hosszú távon biztosan nem tenne boldoggá.

Vízöntő
Új emberekkel ismerkedhetsz ma meg, és ez a találkozás sok örömet és izgalmas beszélgetéseket hoz. Örülsz, hogy olyanokkal találkozol, akiket hasonló dolgok érdekelnek, mint tégedet.

Halak
Gyorsabban sikerül valaminek a végére járnod, mint hitted volna, így most már csak az a dolgod, hogy lezárd a keresés közben felnyitott ügyeket, és végre elrendezhetsz mindent magad körül.

Forrás: bien.hu

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!