Ugrás a tartalomra

Mindenki gondolatára, ötletére szükség lehet

Létrehozva
Összefogtak a Miskolcért tenni akaró, közösségfejlesztésért dolgozó civilek. Az együttműködést szerdától már úgynevezett „részvételi munkacsoportban” is folytatják. Ekkor tartotta alakuló ülését a csoport, amelynek célja, hogy a civil szféra és a lakosság is bekapcsolódhasson a döntéshozó folyamatokba és ötleteikkel gyarapítsák a várost.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület és a miskolci városvezetés egy hosszútávú folyamat gondozását kezdte meg: kidolgoznak egy keretrendszert, amelybe minél több városmegújító ötletet, véleményt „csatornáznak” be. A munkát két hónappal ezelőtt kezdték, most pedig ennek eredményeként részvételi munkacsoportot hoztak létre.

Sélley Andrea, a Dialóg egyesület elnöke úgy fogalmazott, azt szeretnék, ha aktív állampolgárok alkotnák Miskolc közösségét. – Itt összeért két akarat: a közösségfejlesztés és a város azon szándéka, hogy erősítse a miskolciak részvételét a város életében. Ennek eddig nem volt túl nagy kultúrája nálunk…

Kép

Ahhoz, hogy a miskolciak ehhez megtalálják majd az utat, a közösségfejlesztésben jártas szakemberek segítenek. Szerdán a rendszer kidolgozására egy 20 fős munkacsoport alakult. Varga Andrea alpolgármester elmondta, kezdeményezte és már egyeztetett is a város vezetésével arról, hogy létrejöjjön a munkacsoport. – Az igényt érzékeljük a miskolciak részéről, és ezzel is szeretnénk új alapokra helyezni az önkormányzatiságot a városban – fogalmazott, hozzátéve: fontos, hogy a lakossági ötletek és kezdeményezések is eljussanak a város vezetőihez.

A részvételiség jegyében egy irodát is létrehoztak a Városházán, ahol a jövőben referensek segítenek majd abban, hogy a miskolciak javaslatai megvalósulhassanak. Az iroda olyan közösségi térként működő részvételi pontokkal lesz kapcsolatban, ahol a helyben élők a helyi ügyekre, helyi lehetőségekre reagáló ötleteiket mutathatják be.

Ez is érdekelhet

Kulisszatitkok és színészdinasztiák
MiskolcKultúra
Izgalmas színháztörténeti utazásra hív az Őszi Páholynyitogató. Mikita Gábor Szemere Bertalan-díjas színháztörténész kalauzolásával a látogatók bepillantást nyerhetnek a kulisszák mögé.
Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Szinay Szabolcs újra szárnyalt
MiskolcSport
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.
Buszmegálló-visszahelyezés Miskolcon
Miskolc
A megállóhely-visszahelyezés a 32-es és 45-ös autóbuszok vonalát érinti.